Következik:  
Áv 11, 5778 · 2018. július 23, hétfő

Iszlamofóbia: a félelemről és a kacsákról

Az iszlamofóbia nem lelki zavar, hanem egy kitalált politikai-társadalmi kifejezés, filléres pszichológia, ami kölcsönveszi a „fóbia” szót a valódi pszichológiától azért, hogy ne kelljen megküzdenie az ellenvéleménnyel, hanem nevetségessé tegye azt.

Mindannyian tudjuk, mi az a klausztrofóbia: félelem a zárt helyektől. Az agorafóbia ennek épp a fordítottja: félelem a tágas, nyílt terektől, a tömegtől. Az arachnofóbiáról, a pókoktól való irtózásról még horrorfilm is készült. Nicole Kidman lepidopterofóbiában szenved – nem Jair Lapidtól fél, hanem a lepkéktől. Aki omfalofóbiás, az retteg a saját köldökének a látványától, és a legelborultabb – anatidaefóbia: félelem attól, hogy egy kacsa bámul ránk. Úgy látszik, van ilyen is[1].

A fentiekben az a közös, hogy a félelem nem racionális, csak a szenvedő alanyok fejében létezik, nincsen valóságalapja. Mindannyian tudjuk, még a fóbiások is, hogy a köldök nem fog senkinek ártani, egy zárt hely nem tart örökké, és egyetlen kacsa sem folytat hajszát utánunk.

Ezzel szemben az iszlamofóbia nem lelki zavar, hanem egy kitalált politikai-társadalmi kifejezés, filléres pszichológia, ami kölcsönveszi a „fóbia” szót a valódi pszichológiától azért, hogy ne kelljen megküzdenie az ellenvéleménnyel, hanem nevetségessé tegye azt. Teszi ezt azért, hogy befogja a száját – meg kell adni, sikerrel – mindazoknak, akik ellenzik az egyre jobban eluralkodó, erőszakos és veszélyes muszlim bevándorlást, ami most Európában zajlik. Az ellenzőnek nincs valódi, racionális indoka a félelemre: fóbiás, ok nélküli félelmei rabja, rettegése nem kontrollálható.

Lehetne például írni egy kabaréjelenetet valakiről, aki „balitiszben” szenved, vagy lehetne használni ezt a szót egy baloldaliakat gúnyoló cikkben. Furcsán venné azonban ki magát, ha ez a szó bekerülne a köznyelvbe, saját szócikket kapna a wikipédiában, és saját jogán megjelenne a komoly politikai viták nyelvezetében: „Amit ön mondott, azt a balitiszének tulajdonítom”. Pedig milyen kényelmes lenne; pont mint az „iszlamofóbia”.

Miért is ne mondhatnánk egy, a közeledő ellenséges hadseregre tüzelő katonára, hogy ő „armiofób” – egyfajta őrült, aki tévképzetesen retteg a hadseregektől? Semmi racionális oka nincs arra, hogy lőjön – fóbiás. Minél hangosabban ordítja: „de nézzétek, ezek egyre közelebb jönnek!”, annál nagyobb adag nyugtatót kell beadni neki.

Ezek a kifejezések annak a píszí törekvésnek a részei, hogy a háromévesek szókincsének a színvonalára szorítsák vissza a közbeszédet. Minden rasszizmus, minden iszlamofóbia, minden fasizmus. Rossz vagy, csúnya vagy. A rossz szintjei között nincs hierarchia. A 18-ik századi rabszolgakereskedő egy szinten van azzal, aki elereszt egy viccet az arabokról – mindkettő rasszista. Épp mint Hitler és az, aki csak három pontot adott Nettának az Eurovíziós fesztiválon: mindkettő náci antiszemita; egyazon mérték szerint. Kivéve, hogy az „antiszemita” jelző az Eurovízióval kapcsolatban többnyire viccből hangzik el, míg ha valaki nem a megfelelő lelkesedéssel tapsol Oprah Winfreynek, a legnagyobb komolysággal kiáltják ki rasszistának.

Megjegyezném, hogy éppen a liberálisok azok, akik bárkiben, akinek a bőrszíne kicsivel sötétebb az átlagnál, egy alacsonyrendű létformát látnak, akit minden erővel muszáj kárpótolni a felsőbbrendű fehérek által rajta elkövetett gyarmatosításért. De ez egy másik téma.
Jó oka van annak, hogy különböző kifejezések írnak le különböző jelenségeket. Meglehetősen komolytalan mindent egy halomba hányni és lelökni a szakadékba. A rasszizmus az a felfogás, amely az eltérő bőrszínű vagy származású embert általánosságban alacsonyabb rendűnek tartja. Az ellenségesség vagy az előítéletesség egészen más dolgok.

A muszlimok Európába való beáramlásának ellenzése nem annak eredménye, hogy a muszlimokban a „rabszolgafajt” látják, hanem azoknak a jelenségeknek, amikkel a mindennapokban találkoznak; olvasnak róluk az újságban és szembejön velük az utcán. Ha tetszik, nevezzük ezt általánosításnak, de ne rasszizmusnak és ne fóbiának. Nem kizárt, hogy a második világháborúban, a bombázások alatt, a londoni óvóhelyeken is elhangzott egy-egy angolosan visszafogott „bloody Germans!”. Rasszisták! Germanofóbok!

Köldökök és lepkék nem robbantják föl magukat a vonatokon, de még a kacsák sem esküdtek föl arra, hogy mindenkiből kacsát faragjanak, kiterjesszék ránk a gácsérijja[2] törvénykezést, netán alárendeljék a Templom-hegyet a Hápf[3] fennhatóságának. Ugyanakkor a muszlimok ezt teszik és még ennél is rosszabbakat. Világos, hogy nem az összes muszlim. Persze. Még csak nem is a többségük. De van elég, aki igenis csinálja, és nagyon sokan, akik csendben egyetértenek, ahhoz, hogy a fenti jelenségek összekapcsolódjanak a fejekben – okkal – a tömeges méretű és fenyegető muszlim bevándorlással. Ez nem „iszlamofóbia”, legfeljebb „anatidaefóbia”: hírlapi kacsa, semmi több.

A cikket Róna Aser fordította és tette közzé. Az eredeti héber szöveg itt olvasható.

Lábjegyzetek:
1. Nem valódi fóbia, képregényszerzői kitaláció (https://en.wiktionary.org/wiki/anatidaephobia).
2. Sarijja: iszlám vallásjog.
3. Wakf/waqf: jordániai iszlám vallási szervezet, ők felügyelik a jeruzsálemi Templom-hegyet.

A Vélemény rovatban közreadott cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.
  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp