Vilmos herceg a brit királyi család első tagjaként Izraelbe érkezett!

A brit mandátum 1948-as vége és a zsidó állam 70 évvel ezelőtti megalakulása óta ez az első alkalom, hogy a brit uralkodóház valamely tagja hivatalos látogatást tesz Izraelben.A brit trón majdani várományosa Jordániából, közel-keleti útjának előző állomásáról érkezett hétfőn Izraelbe, ahol három napot tölt. Benjámin Netanjahu történelminek nevezte az eseményt.

Vilmos herceg egyik dédnagyanyja, Aliz battenbergi hercegnő, görög és dán királyi hercegné, a Világ Igaza kitüntetés birtokosa, aki a második világháborúban zsidó embereket mentett Görögországban, saját kérésére Jeruzsálemben van eltemetve.

Alíz hercegnő

A cambridge-i herceg felkeresi többek között a Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumot, találkozik majd a Kindertransport két tagjával is, olyan emberekkel, akiket gyerekként Anglia fogadott be, amikor a nácik elől kimenekítették őket Közép-Európából. Ezen kívül Jaffóra utazik, ahol arab és zsidó gyerekek közös focizását tekinti meg, és várhatóan részt is vesz a játékban. Tel-Avivban izraeli fiatalokkal találkozik, majd a Palesztin Hatóság székhelyére, Rámalláhba utazik. Útja során felkeresi dédnagyanyja sírját az Olajfák hegyén. A mélyen vallásos Aliz hercegnő 1969-ben halt meg, földi maradványait 1988-ban helyezték el Jeruzsálemben.

A herceg Jeruzsálemben a patinás Dávid király szállodában foglalt lakosztályt, éppen azon a helyen, ahol 1946-ban az Irgun nevű cionista szervezet politikai terrorakciót hajtott végre a brit hatóságok ellen, hogy ezzel előmozdítsa távozásukat és a zsidó állam kikiáltását.

Szinte minden előre bizonyos a hercegi látogatással kapcsolatban, de továbbra is nyitva áll a kérdés, hogy Vilmos herceg családi felmenőinek hagyományát követve karjára tetováltat-e öt keresztet és három koronát. Ugyanis Viktória királynő legidősebb fia, VII. Eduárd király ezt tette 1862-ben, majd fia Albert herceg és bátyja V. György is követte húsz évvel később ezt a családi hagyományt.

Vilmos herceg

 

Amennyiben ő is tetováltat, a jeruzsálemi kopt keresztény Razúk család örömmel teljesíti kérését, ahogy az elmúlt hétszáz évben számos keresztény zarándoknak már megtették.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp