A New York-i zsidó közösségből érkezik az új amerikai nagykövet!

David B. Cornstein New York-i milliárdos üzletember – akinek nagyanyja magyar születésű -, Donald Trump üzleti köreihez tartozik, és korábban a kormányzati szférában és jótékonysági szervezetekben is vállalt szerepet.

Megérkezett Budapestre David Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete. Cornstein anyai ágon magyar származású, jelenleg a New Yorki-i Park East zsinagóga elöljárója, melynek vezető rabbija Arthur Schneier, aki 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.

A 78 éves Cornstein gyakorlatilag az egész életét a New York-i üzleti életben töltötte, számos tőzsdén jegyzett cégnek volt elnöke, vezérigazgatója. Vagyonát a szülei húszezer dolláros megtakarításából alapozta meg az ékszer-kereskedelemben.

Tevékenykedett New York Állam Olimpiai Bizottságának elnökeként, a Battery Park városi tanácsának tagjaként, valamint egy kemoterápiás kezelésekre szakosodott és egy cukorbetegekkel foglalkozó alapítvány is az év emberének választotta.

David Cornstein

Kinevezése előtti szenátusi meghallgatásán az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését, az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését, a demokratikus értékek előmozdítását, valamint az antiszemitizmus visszaszorítását nevezte céljainak. Szorosan együttműködne a zsidó szervezetekkel és más vallási közösségekkel, valamint a magyar kormányzattal annak érdekében, hogy a zsidó közösség biztonságban érezze magát.

Ezen kívül májusi washingtoni meghallgatásán nyilvánvalóvá tette: Budapesten fő célja az lesz, hogy kiálljon a szólás- és a sajtószabadság mellett, és a Közép-Európai Egyetem sorsát is a szívén viseli majd.

Az Egyesült Államoknak másfél éve nem volt nagykövete Magyarországon.

Felmerülhet a kérdés, hogy Cornstein érkezése milyen hatással lehet a politikailag mélyponton lévő amerikai-magyar kapcsolatokra. Az Index szerint ettől önmagában semmilyen változás nem várható, legfeljebb valamivel gördülékenyebb kommunikáció lesz az USA és Magyarország között diplomáciai szinten, ugyanakkor az is lényeges, hogy egy nagykövet milyen értékeléseket küld a fogadó országának politikai helyzetéről.

Mindenesetre Donald Trump nem sokkal a nagykövet érkezése előtt személyesen hívta fel Orbán Viktort telefonon Cornstein hazánkba érkezése kapcsán. Trump szerint az új nagykövet nagyszerű ember, és az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására. A magyar miniszterelnök és az amerikai elnök beszélt a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp