Következik:  
Elul 5, 5778 · 2018. augusztus 15, szerda

Miről árulkodnak a zsidó temetők sírfeliratai?

A zsidó temetők sírkövei a történelem hosszú szakaszáról, generációk hosszú soráról szolgáltatnak hasznos információkat. A 18. században létesült pilisvörösvári zsidó temető példáján mutatjuk be, hogy pontosan milyeneket.

Mint bármely más szöveg, a sírfelirat is saját korának és kultúrájának terméke, így az idő múlásával tartalma és hossza is változott. E változásokat befolyásolhatták olyan praktikus szempontok, mint például a sírkövek mérete vagy a kő minősége; de az adott korra jellemző esztétikai normák, sőt divatjelenségek is.

Még fontosabb azonban, hogy a sírfeliratok meglepően sokat árulnak el arról a társadalmi és nyelvi közegről, amelyben születtek. Következtethetünk belőle az adott közösség nyelvhasználatára: nemcsak arra, hogy melyik nyelvet beszélték és használták ténylegesen, de arra is, hogy hogyan változott az egyes nyelvek társadalmi presztízse. Az akkulturáció fokozatait szintén nyomon követhetjük a zsidó sírkövek feliratain.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ezeket a feliratokat kizárólag az állandó változás vagy egyfajta képlékenység jellemezné. Épp ellenkezőleg, tanulmányozva őket, azt állapíthatjuk meg, hogy állandóan visszatérő formulákból, panelekből állnak, melyek variálódhatnak, aktualizálódhatnak. A hagyomány és az újítás egyidejű jelenlétéről, teremtő feszültségéről van szó tehát, nem pedig az egyik kizárólagos uralmáról.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mivel a judaizmusban egy sírhely „örökre” szóló, a zsidó temetők sírkövei a történelemnek sokkal hosszabb szakaszáról, generációknak sokkal hosszabb soráról szolgáltatnak hasznos információkat éppúgy a helytörténész, mint a művészettörténész vagy a hebraista számára.

Mindezt a 18. században létesült pilisvörösvári zsidó temető példáján mutatjuk be.

A pilisvörösvári zsidó temető bejárata (Fotó: Kormos Szilvia)

Milyen adatokat tartalmazott a sírfelirat?

A temetőben található legrégebbi, tehát az 1700-as évek közepéből származó feliratok láthatóan szűkszavúak: az elhunyt nevén és a halál zsidó naptár szerinti dátumán kívül csak egy általános formulákból álló rövid jellemzést, illetve ritkán a hozzátartozók nevét tüntették fel a sírkövön. Mindez abból a rendkívül prózai okból következik, hogy egyszerűen ennyi fért rá az akkoriban használatos, nagyjából fél méter magas kövekre.

1700-as évekből származó sírkő (Fotó: Kormos Szilvia)

A 19. század második harmadától a sírkövek mérete is megnő, illetve a vésési technikák is egyre kifinomultabbá válnak. Ezzel párhuzamosan a sírfeliratok is közlékenyebbek lesznek, terjedelmük jelentősen megnövekszik. Újabb adatok tűnnek fel a sírköveken, mint amilyen a származási hely vagy az elhunyt életkora; de a sírversek, bibliai idézetek és akrosztichonok is ebben az időben terjednek el. Ez utóbbi alatt egy olyan költeményt kell érteni, amelyben a sorok kezdőbetűi összeolvasva egy értelmes szót – esetünkben jellemzően az elhunyt nevét – tesznek ki. Esetenként az akrosztichon uralta az egész sírfelirat kompozícióját, ily módon a kő szélére szorítva a lényegi részeket.

A 20. században már a számunkra ismerős feliratok tűnnek fel a sírköveken: a felirat hossza egyre csökken, a puszta adatközlésre szorítkozik. Egy példa Pilisvörösvárról:

Krausz Sámuel

1902–1947

Béke hamvaidra!

Krausz Sámuel sírköve (Fotó: Kormos Szilvia)

Mit árulhat el a sírfeliratok nyelve?

A legkorábbi feliratok héberül, láthatóan biztos, élő nyelvtudással íródtak. A közösség, amely megfogalmazta őket, jól ismerte és aktívan használta ezt a nyelvet.

A sírfelirat mint olyan már ebben az időben is egy többé-kevésbé rögzített műfaj volt, léteztek állandó formulák, illetve sablonszövegek, melyeket tulajdonképpen csak aktualizáltak és személyre szabtak egy konkrét sírkő készítésekor. Kiegészítik a halott nevével, a halál zsinagógai naptár szerinti dátumával, egyeztetik nemben a ragozást. Valamivel későbbi sírköveken viszont már arra lehet figyelmes a héberül jól tudó, hogy árulkodó nyelvtani hibák kerülnek a feliratba (elmarad vagy hibás az egyeztetés), vagy nyilvánvalóan rossz dátum szerepel a sírkövön.

Jó okunk lehet feltételezni, hogy egyes hibák egyszerűen a véső tévedésének tudhatók be. Hiszen héberül tudó, zsidó sírköves szinte kizárólag csak a nagyobb közösségekben volt, egyébként a helyi sírköves véste a feliratokat a zsidó temető köveire is. Mivel több mint valószínű, hogy nem tudta, mit vés, a hibák már-már törvényszerűnek tűnnek.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a hibák egyértelműen arra utalnak, hogy a héber nyelv, ha nem is feltétlenül idegenné, de ritkán használttá vált az adott zsidó közösség számára is. Ezzel párhuzamosan jelenik meg a sírköveken a többségi társadalom nyelve – Pilisvörösvár esetében ez a német volt, hiszen a községet svábok lakták. Először csak a sírkő hátulján találkozhatunk vele, és valójában itt is csak a nevek és dátumok átírása-fordítása szerepel. Sőt, néhány esetben a dátumot ugyan latin betűkkel és arab számokkal, de a zsidó naptár szerint vésik fel. 

Héber és német feliratú sírkő 1874-ből (Fotó: Kormos Szilvia)

Az akkulturációnak egy következő fázisát jelzi, amikor a német nyelvű feliratok már a sírkő előlapjának aljára kerülnek. Ezek már önálló szövegek, és nem fordítások, nem ragaszkodnak a héber felirathoz, és önálló nyelvi fordulatokat alkalmaznak, külön sémákra épülnek. A 20. század elejére a hangsúlyok annyira eltolódtak, hogy a német felirat vált a hangsúlyosabbá, ez kerül az előlap tetejére, ez foglal el több helyet, és ez a hosszabb. 

A magyar nyelvű sírfeliratok Pilisvörösváron – más településekhez képest – viszonylag későn, csak a 19. század utolsó éveiben jelennek meg, majd a két világháború közötti évekre kiszorítják a német nyelvet a sírkövekről. A legkésőbbi sírok 90 százalékán már csak magyar nyelvű felirat szerepel.

Hozzá kell tenni, hogy ezek a változások a sírfeliratok nyelvében elsősorban az újító szellemű, neológ közösségeket jellemzi, az asszimilációnak ellenálló ortodox közösségek szigorúbban csak héber sírfeliratokat engedélyeztek.

Mindez jól példázza, hogy a közösségi nyelvhasználatban, oktatásban, a mindennapi életben bekövetkezett változások (esetünkben a magyarországi zsidóság 19. században meginduló erőteljes nyelvi asszimilációja) a sírkőfeliratokat is befolyásolják. A zsidó közösségek – eltérő módon és intenzitással ugyan – igyekeztek szabályozni ezeket a változásokat. Már az 1850-es évektől ismerünk olyan hitközségi határozatokat, amelyek kimondják, hogy héber felirat nélkül nem állítható fel sírkő. Volt, ahol úgy rendelkeztek, hogy a sírkő elejére mindenképp héber feliratot kell vésni, és a feliratokat előzetesen be kell mutatni a Chevra Kadisa elöljáróságának.

Van-e különbség a férfiak és nők sírfeliratai között?

Semmiképpen nem mondhatjuk, hogy a női sírkövek bármivel szűkszavúbbak vagy szegényesebbek volnának. Különbséget egyedül a szövegek tartalmában figyelhetünk meg: férfiak esetében a tudást, a bölcsességet, az áldozatos munkát hangsúlyozzák; nőknél pedig a jótékonyságot és kedvességet.

Néhány példa a pilisvörösvári temetőből, férfiak sírköveiről:

  • tökéletes volt cselekedeteiben, és Tóra-tudós
  • igazságos volt útjain, és egyenes minden cselekedetében

A nők sírkövein pedig a következő fordulatok jelennek meg gyakran:

  • „jó feleség és bölcs asszony”
  • „kitárta kezét a szegényeknek, és a rászorulóknak is adott kenyeréből”

Megfigyelhetjük, hogy mindezek a tulajdonságok nem elsősorban egyéniek, nem az elhunyt személyes jó tulajdonságait dicsérik. Sokkal inkább árulkodnak az adott társadalom értékrendjéről, illetve arról, hogy a közösség mit tartott dicséretre méltónak egy férfiban, és mit egy nőben.

Rekonstruálható-e az egyéni sors a sírfeliratokból?

Noha a temetőkutatás, és ezen belül a sírfeliratok fontos adatokkal támogathatják például a családfakutatást, de fontos megjegyeznünk, hogy anyakönyvi bejegyzések nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen ismerhetjük meg az elhunyt élettörténetét. Ezek a feliratok ugyanis, mint azt már említettük, jellemzően sablonos, állandó fordulatokból állnak, és ezeken kívül csak a legalapvetőbb tényeket közlik, még a származási helyet vagy a hátramaradt családtagokat is csak ritkán nevezik meg.

Kettős sírkő 1847-ből (Fotó: Kormos Szilvia)

Időnként találhatunk homályos utalásokat arra, hogy az elhunyt nem természetes halállal halt meg. A kettős sírkövek kelthetik még fel a kutatók figyelmét, ugyanis a zsidó temetőkben hagyományosan ilyeneket csak olyankor emeltek, ha egy házaspár (testvérpár, anya-gyermek) két tagja egymáshoz közeli időpontban, jellemzően egy éven belül halt meg.

A szerző az ELTE BTK Vallástudományi MA képzés hallgatója.

Források:

Kormos Szilvia, „Miről szólnak a temető kövei?” és „Miről szólnak a feliratok?” in: Kormos Szilvia – Bányai Viktória, A pilisvörösvári zsidó temető (Budapest: Magyar Hebraisztikai Társaság, 2016), pp. 25– 39.

Bányai Viktória, „Derék asszonyok és jámbor férfiak – sírfeliratok filológus szemmel” Fórum. Társadalomtudományi Szemle, 13. évf. (2011) 4, pp. 25–32.

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp