A 70 éves Izrael és Herzl Tivadar emléke előtt tisztelegnek a Budapestről indult motorostúra résztvevői

Izrael megalakulásának 70 éves évfordulója alkalmából indult el tegnap Budapestről az a nemzetközi motorostúra, amely Herzl Tivadar életének főbb helyszíneit követi végig kilenc különböző európai országban.

A Herzl-túra résztvevői június 10-24 között Budapestről indulva tesznek egy körutazást Bécs, Bázel, Genf, Párizs, Brüsszel, Antwerpen, Köln, Berlin és Karlovy Vary érintésével. A túra főszervezője Horváth József, az újbudai Bét Sálom zsidó közösség világi elnöke, aki a mazsihisz.hu-nak elmondta, hogy a túrával az idén 70 éves Izrael, illetve Herzl Tivadar emléke előtt tisztelegnek, hiszen a nagy magyar álmodónak köszönhető a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országának megalapítása.

A Herzl-túra résztvevői a Judafesten, a Maccabi FunRun-on (Fotó: facebook.com/Judafest)

A motoros körutazáson 11 résztvevő, hat motorral és egy kísérőkocsival 15 nap alatt fogja megtenni a 4700 kilométeres távot. Eközben kilenc európai országon fognak keresztülhaladni. A csapat igen sokszínű, találhatók benne férfiak, nők, vallásos és hagyományokat kevésbé tartó zsidók, keresztények, ateisták, budapestiek és vidékiek egyaránt. A túra legfiatalabb résztvevője 23 éves, míg a legidősebb idén lesz nyolcvan 80 éves – ő a budapesti gettóban élte túl a holokausztot.

A motorosok az útvonal egyes állomásain nagykövetekkel, parlamenti képviselőkkel, Európai Uniós vezetőkkel, valamint zsidó közösségi vezetőkkel találkoznak. A körtúrára résztvevői magukkal viszik a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával létrejött, Közép-európai zsinagógák című, Klein Rudolf művészettörténész által készített kiállítás anyagát, és ahol lehet, kiállítják majd.

A túra hivatalos rajtját tegnap tartották meg a Dohány utcai zsinagóga előtti téren található Herzl-emléktábla mellől. A rajtnál többek között jelen volt Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A Herzl-túra másik rajtja tegnap a Judafesten, a Maccabi Fun Run jótékonysági futóverseny előtt volt. Ezt a Kibic Facebook-oldalán élőben közvetítettük:

(Mazsihisz)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp