Izrael jogállam, ahol a katonák nem isznak reggelire palesztin vért

Súlyos problémának látja, hogy a magyar médiában Izrael agresszorként jelenik meg, ami szerinte hosszútávon erősíti az antiszemitizmust és nem felel meg a valóságnak. Úgy véli, Netanjahunak is volna hajlama az önkényuralom kialakítására, de Izrael nem Magyarország, ott nem lehet befogni az emberek száját, elhallgattatni a sajtót. Az ujkelet.live tulajdonosával és főszerkesztőjével, Nagy Gabriellával beszélgettünk.

Szerinted milyen kép él az emberek fejében Magyarországon Izraelről?

Nem kifejezetten Izrael-párti. Izrael leginkább a negatív agresszor szerepében tűnik fel, akit meg kell leckéztetni vagyis bojkottálni kell. Meg vagyok lepve, hogy mostanság olyan jelzőkről lehet olvasni, hogy fasiszta cionizmus…

Nagy Gabriella

Minek köszönhető mindez?

Az újságírás nagyon felszínes lett, az ügyek viszont nagyon bonyolultak. Sokkal könnyebb az újságíróknak copypastelni és a már kialakult hangulatra felülni, mint utána nézni a tényeknek. A média pedig befolyásolja az embereket. Súlyos probléma például az, hogy a világ nem érzékeli, hogy milyen fenyegető lépéseket tett Irán Izraellel szemben, amikor rakétákat irányított felé. A konfliktus nem azzal kezdődött néhány hete, hogy Izrael támadott, hanem kénytelen volt magát megvédeni.

Jelenleg élénk vita is folyik arról, hogy káros-e, illetve hatással van-e az antiszemitizmusra egyes progresszív sajtótermékek Izrael-képe. Te hogy látod ezt?

A magam részéről sajnos már ott tartok, hogy nem igazán olvasom a magyarországi sajtót. A kirívó példák persze elkerülhetetlenek. A kormányzati “hírközlés” számomra teljességgel irreleváns, mert én még hiszek az objektivitásban, a tényszerű újságírásban, ezért számomra ez a mérce és nem a megrendelésre írt szöveg. Az úgynevezett baloldali média, ahogyan Novák Attila a Kibic oldalán megjelent cikkében is vázolta, az elnyomottakat akarja megmenteni. Bármi áron természetesen, evidens, hogy Izraelt tapossa a sárba. Hangsúlyozom, a megalapozott kritika a sajtószabadság lényege, de a félretájékoztatás mindenre káros. Azt pedig sajnos a történelemből tudjuk, hogy a gyűlöletet és haragot a zsidóság ellen gerjeszteni sokkal könnyebb, mint megállítani. Csak nehogy túl késő legyen.

Novák Attila: Arról, hogy mit lehet írni Izraelről és mit szabad – Kibic Magazin

Létezik egy erősen baloldali indíttatású és egy erősen szélsőjobboldali anti-Izraelizmus. Ugyanaz-e mind a kettő? Nyilvánvalóan nem, de mivel a szélsőjobb, a Holokauszt-tagadó csürhe csak a pálya széléről kiabálhat be, ők is szeretnének becsatlakozni a legitim kórusba. A baloldal, mely az egész világot elnyomók és elnyomottak harcának látja, illetve próbálja láttatni, felfedezte Izraelben a nagybetűs Elnyomót.

Tudnál példát mondani az elfogultságra?

Számtalan ilyen példa van, de hogy egyet mondjak. Múlt hét kedd egy átlagos napnak indult, amikor mindenki Roman Abramovics első lépteit magasztalta, amint az alija után landolt a Ben Gurionon. De aztán mégsem ez történt, mert Izrael lövedék és rakéta esőre ébredt és ez így ment egész nap és álló éjszaka. Avi Mayer, a Jewish Agency szóvivője írta a Twitteren, hogy elég sok külföldi újságíróval van személyes kapcsolata, és megdöbbenve kérdezte őket miért nem jelenik meg erről sehol egy sor sem. Azt a választ kapta, ha nem folyt vér és egy palesztin sem halt meg akkor az nem hír. Mondanom sem kell, hogy a magyar sajtó is valahogy elfelejtette megemlíteni ezt az apróságot. Vagyis ha Izraelt nem lehet besározni, mert pont nem halt meg egy palesztin sem, akkor nem aktuális. Érdemes elgondolkodni azon, vajon miért is nem halt meg…

Olvastam tőled egy írást az újságírók felelősségéről. Azt mondtad, nagy kérdés, hogy hol a határ a kritika és az ellenséges magatartás között.

Létezik egy fogalom héberül, a hászbárá, ami azt jelenti, hogy törekedni kell arra, hogy valós képet fessünk Izraelről. Ez nem azt jelenti, hogy hazudjunk annak érdekében, hogy Izraelt jobb színben tüntessük fel, hanem hogy alaposabban járjunk utána a tényeknek. Egyébként én nagyon fontosnak tartom a megosztó híreket. Az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetése vagy Irán fenyegető jelenléte a térségben nem ilyen, a társadalom nagy többsége egyetért ezekben az ügyekben. Viszont nagyon megosztotta a közvéleményt például annak a katonának az esete, aki agyon lőtt egy földön fekvő, ártalmatlanná tett palesztin merénylőt. Sokak szerint nem is kellett volna büntetést kapnia, mások viszont azt mondták, egy izraeli katona nem süllyedhet egy bizonyos morális szint alá.

Hászbárá, vagy amit akartok ” Izraelinfo

“Így írunk mi – Izraelről” címmel 2017. augusztus 31-én konferenciát rendezett az Izraelinfo Tel-Avivban, melyen magyarországi és izraeli újságírók, internetes weboldalak szerkesztői, készítői és médiaszakértők tartottak rövid előadásokat arról, hogy szerintük miként számol be a magyar nyelvű izraeli és magyarországi média Izraelről. A konferencián elhangzott előadásokat, illetve azok összefoglalóját az alábbiakban közöljük.

Ennek a hírnek inkább belpolitikai jelentősége van.

Igen, de ebből azért lehet érzékelni, hogy Izrael jogállam, ahol a katonák nem isznak reggelire palesztin vért és nem léphetnek fel önkényesen. Ez nagyon is árnyalja a képet Izraelről, vagy legalábbis kellene, hogy árnyalja.

 Mit gondolsz az USA nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről?

Trump nem mondott semmi újat, ezt még Clinton ígérte meg annak idején. Trump egyszerűen előre akart lépni ebben az ügyben, és mindenki világégést kiáltott, ami aztán szerencsére elmaradt. A helyzet semmivel sem lett rosszabb Izraelben, mint korábban. Trump hangsúlyozta, hogy a területi vitákban a feleknek kell megegyezniük, ebbe az USA nem szólt bele.

Mit gondolsz Netanjahu és Orbán Viktor kapcsolatáról?

Szerintem ez a viszony sokkal jelentéktelenebb, mint amilyennek tűnik. Hozzátartozik Netanjahu kirakatpolitikájához. Az izraeli lapok még csak be sem számoltak a 2017-es budapesti látogatásról. Netanjahunak jól jön, hogy egy platformon lehet valakivel, még ha ez Orbán Viktor is. De a két ország berendezkedését össze sem lehet hasonlítani.

Milyen szempontból?

Izraelben nem lehet ugyanazt megtenni, mint Magyarországon. Nem lehet elhallgattatni a sajtót, befogni az emberek száját, és elképzelhetetlen, hogy a parlamentben kétharmados többség alakuljon ki. Netanjahu részéről volna ugyan igény az önkényuralmi lépésekre, de ez nem fog neki sikerülni. Elismerem, hogy Netanjahu manipulatív politikája valóban a félelemre épít, de látni kell, hogy a helyzet sem egyszerű. Az 1967-es határok visszaállítása nem teremtené meg a békét.

Beszéljünk egy kicsit az ujkelet.live-ról. Mi a tapasztalatod, kik olvassák inkább az oldalatokat? Az izraeli vagy az otthoni magyarok?

Kábé fele-fele arányban oszlik meg az olvasótábor. Az oldalon napi híreket szolgáltatunk, azon belül is a megosztó hírekre koncentrálunk, illetve azokra, amelyek máshol nem jelennek meg. Az oldal anyagilag teljesen független, én vagyok a tulajdonosa, és én is finanszírozom a működést, nem kapunk támogatást sehonnan. Az én politikám az, hogy minőséget nyújtsunk, és aki úgy gondolja, hogy ez megfelelő a számára, az olvasson minket. A reklámokat teljes mértékben eltávolítottuk az oldalról, engem nagyon zavarnak például olvasás közben. Tudom, kicsit mazochista hozzáállás ez, de nekem a minőség a legfontosabb. Mindezzel együtt az oldal a jövőben meg fog újulni, lesznek rajta elemzések is, és persze szeretném rentábilissá tenni a működést. De ez sok időt igényel.

Nagy Gabriella

Főállásban dolgozol, és emellett még a Drory Könyvtárat is vezeted.

7-8000 magyar nyelvű könyv gyűlt össze a könyvtárban az évek alatt, vannak köztük muzeális darabok is. Az olvasók száma viszont fogy, mert a fiatalok nem olvasnak. Gyakorlatilag azért bérlek lakást, hogy ne dobják ki az emberek ezeket a köteteket. Mindenhol könyvek vesznek körül, szinte nincs hol aludnom. Persze, erre is lehet azt mondani, hogy minek csinálom, hiszen senki nem kért rá. De egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy ilyen értékeket hagyjak veszni.

A könyvtárban szervezel klubesteket is. Legutóbb Alföldi Róbert járt nálatok. Sokan járnak ezekre az eseményekre?

Ha népszerű embereket hívunk, mint amilyen Alföldi, Heller Ágnes vagy Nyáry Krisztián, akkor rengetegen jönnek.

Van-e jelenleg jogi vita a nyomtatott Új Kelet lap mostani működtetőjével a névhasználatot illetően?

Nem tudok róla. Az ujkelet.live, mint izraeli internetes hírportál sosem volt levédve. Nem az IP címről beszélek, amely szintén nem volt használatban, hanem a név online használatáról. George Edri, aki a nyomtatott hetilap tulajdonosa volt, eleve megtiltotta, hogy az interneten bármi is megjelenjen. Három éve nyilvánosan, több csatornán is kijelentette, hogy részéről a nyomatott Új Kelet kiadása véget ért. Amikor már nem jelent meg az újság, akkor kértük ki a név kizárólag interneten történő használatának a jogát, és ehhez természetesen megvettük az IP címet is. Hogy jelenleg ki az Új Kelet tulajdonosa, nem tudom és nem tartozik rám. Két éve, azután, hogy elindítottuk az ujkelet.live portált, az izraelinfo elkezdte használni a nevet, ami érdekes gondolat. A magam részéről annak örülök, hogy sokkal felszabadultabbá vált a helyi magyar sajtó és egy többarcú, színesebb Izraelről alkotott kép tárul az érdeklődők elé. Azt hiszem, ez kellene legyen a lényeg, az olvasók tájékoztatása, és nem pedig az adok-kapok vita, ami még egyszer hangsúlyozom, a mi részünkről nem létezik. Egy biztos, az olvasók nem azért olvasnak minket, mert a nevet használjuk. Meg kellett dolgozni azért, hogy elfogadjanak. Az elmúlt 3 év során a semmiből indulva megdupláztuk az olvasókat, és ez a szám folyamatosan nő.

Miért döntöttél úgy 8 éve, hogy kiköltözöl Izraelbe? Korábban több zsidó projektet csináltál Magyarországon, például az Eufóriát, a Diaszpóra Alapítványt, és dolgoztál a Chábádnál is.

Egy érdekes véletlenen múlt, bár voltak más előzmények is. 2010 februárjában a Chábád purim bálján vettem részt, ahol a belépőjegy egyben tombolajegy is volt. Azt mondtam, ha véletlenül én nyerek, akkor kiköltözünk a párommal. Korán mentünk haza, nem éreztem jól magam, reggel várt az üzenet a telefonomon, hogy megnyertem a jegyet. Ez volt az utolsó lökés, hogy mennem kell. De nem könnyű. A bevándorló olék (is) rengeteget dolgoznak. Az Ígéret Földjére a csodát neked kell magaddal hozni. Aztán van, akinek összejön és jobb élete lesz, de van, akinek nem. Egy biztos, a magányt bírni kell.

A TEV szerint erősödik az Izrael-ellenes narratíva a hazai progresszív sajtóban – Kibic Magazin

A Tett és Védelem Alapítvány nemrég elemzést tett közzé azzal kapcsolatban, hogy három fontos progresszív portál, az Index.hu, a 444.hu és a Mérce.hu hogyan tálalta a friss gázai zavargásokat és az Izraeli Véderő akcióit.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp