Következik:  
Gyertyagyújtás: 19:34 · Elul 6, 5778 · 2018. augusztus 17, péntek

Kiverte a biztosítékot a japánoknál Netanjahu desszertje

A sztár séf, Moshe Segev ezúttal egy kissé melléfogott merész ötletével. Május 2-dikán Netanjahu rezidenciáján vacsorázott a japán miniszterelnök, Shinzo Abe és felesége. A kellemesen induló fogadás azonban kínos véget ért.

Moshe Segev izraeli sztárséf, aki az izraeli miniszterelnök privát séfje is egyben a vacsorát egy különleges desszertkölteménnyel szerette volna befejezni. Különböző csokoládékat tálalt fel egy fém cipőben, amely a japán kultúra szokásainak értelmében mélységesen sértőnek számít.

A japán miniszterelnöknek ugyan az arcizma sem rándult, ám a jelenlévő japán megfigyelőket és izraeli diplomatákat sokkolta, hogy a Abénak egy cipőből kell ennie.

Segev Moshe

„Ostoba és érzéketlen ötlet volt ilyet tenni”, mondta egy fontos izraeli diplomata, aki korábban Japánban töltötte szolgálati idejét. „Kevés dolognak van negatívabb konnotációja a japán kultúrában, mint a cipőnek. A japánok nem lépnek cipőben a saját házukba, de még a munkahelyükön is mezítláb dolgoznak. Ez vonatkozik a miniszterelnökre és a kormánytagokra is. Ez a gesztus olyan, mintha egy zsidót egy disznó formájú tálból kínálnák étellel.”

„Semmilyen kultúrában nem illendő cipőt tenni az asztalra”, mondta egy japán diplomata. „Nem is értem, talán ezt humornak szánta a séf? Mert mi egyáltalán nem találtuk ezt viccesnek. Sértve érezzük magunkat a miniszterelnökünk nevében”, tette hozzá.

A sztárséf az Instagramon is közzétette a vacsora fotóit, így a desszertét is. „Életed egyik legnagyobb baklövését követted el, ezt sosem bocsátjuk meg neked”, kommentálta a képeket egy felhasználó.

A post shared by segevmoshe (@segevmoshe) on

Segev eddig számos díjat nyert, ismert tévés személyiség, restaurátor és író. Ezen kívül az El Al légitársaság főszakácsa.

A japán miniszterelnök most járt másodszor hivatalos úton a zsidó államban, először 2015-ben járt itt. Ő volt az első japán miniszterelnök, aki Izraelbe látogatott. Abe és Netanjahu Észak-Koreáról, az iráni atomalkuról és az izraeli-palesztin béketárgyalásokról folytatott eszmecserét.

(jpost.com)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp