Szaudi herceg: a palesztinok kössenek békét vagy fogják be!

Éles kritika a palesztinoknak. Szaúd-Arábia erősíti kapcsolatait a zsidó állammal a nagyobb veszély, a világuralomra törő Irán megfékezése érdekében. Eközben Benjamin Netanjahu bejelentette, bizonyítéka van arra, hogy Irán atomfegyvert fejleszt ígérete ellenére.

Mohammad bin Salman New York-ban járt az elmúlt hónapban, ahol kritizálta Mahmoud Abbaszt és elődeit, amiért 40 éve elodázzák a békekötést Izraellel.

Mindezt zsidó vezetők előtt mondta a szaudi herceg, több amerikai hírforrás szerint is. A résztvevők állítólag megdöbbentek az éles megfogalmazástól. „A palesztin vezetés 40 éve folyamatosan elmegy a lehetőségek mellett, és visszautasítanak minden ajánlatot” mondta, majd hozzátette: „Itt az idő, hogy elfogadjanak valamit, vagy végleg fogják be, és ne panaszkodjanak.”

A herceg azt is elmondta a zsidó vezetőknek, hogy a palesztin kérdés nem elsődleges a szaúdiak számára, vannak ennél sokkal sürgetőbb ügyek, mint például Irán ügye.”

Ettől függetlenül a herceg hangsúlyozta, ahhoz, hogy Szaud-Arábia és a többi arab ország erősíteni tudja a kapcsolatát Izraellel, szükség van arra, hogy tényleges előrelépés legyen az izraeli-palesztin békefolyamatban.

A március végi amerikai látogatáson az izraeli 10-es csatorna szerint a reform zsidók elnökével, Rick Jacobs rabbival, a konzervatívok egyik vezetőjével, Steven Wernick rabbival, valamint az Ortodox Únió ügyvezető alelnökével, Allen Faginnel, valamint keresztény vezetőkkel találkozott a herceg.

Más médiacsatornák is megerősítették, hogy a találkozón résztvevők mennyire megdöbbentek a herceg mondadójától és annak hangvételétől.

A The New York Times és a Reuters szerint az előző hónapokban a szaudi herceg nyomás alá helyezte Mahmoud Abbaszt, hogy fogadja el a Trump adminisztráció békeajánlatát.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a herceg elismerte Izrael jogát a létezéshez, amely szintén példa nélküli volt.

A szaúdi koronaherceg szerint az izraelieknek joguk van ahhoz, hogy a saját földjükön éljenek – Kibic Magazin

Mohammed bin Szalman egy interjúban fejtette ki álláspontját Izraellel kapcsolatban.

Amikor pedig az antiszemitizmusról kérdezték, azt mondta: az országának nincs problémája a zsidókkal, hiszen Mohamed próféta felesége is zsidó volt. „Rengeteg amerikai és európai zsidó él Szaúd-Arábiában, zsidók, muszlimok és keresztények békében élnek egymás mellett.

Izrael és Szaúd-Arábia között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat, az arab állam még nem ismerte el a zsidó államot. A két országot viszont egyre erősebben köti össze az iráni fenyegetés elleni küzdelem, amelyet eddig a hivatalos szaúdi források tagadtak. Ennek ellenére a kapcsolat erősödését jelzi az is, hogy Szaúd-Arábia engedélyezte, hogy az Air India tel-avivi járata a légterében közlekedjen.

A szaudi herceg Iránnal kapcsolatban azt nyilatkozta, Irán jelenti az igazi veszélyt a Közel-Kelet számára, és azzal vádolta Ali Khamenei ajatollahot, hogy hitleri babérokra tör.
„Hitler megpróbálta leigázni Európát, az ajatollah az egész világot kívánja uralma alá hajtani. Azt hiszi, ő birtokolja a világot. Ő a Közel-Kelet Hitlere. Mindketten velejükig gonosz emberek. Az 1920-30-as években csak nagyon kevesen látták Hitler valódi énjét, egészen addig, amíg a katasztrófa meg nem történt. Nem akarjuk, hogy mindez újra megismétlődjön a Közel-Keleten. El akarjuk kerülni a háborút.”

Eközben Benjamin Netanjahu hétfőn bejelentette, hogy Izrael birtokába jutott egy úgynevezett titkos iráni atomarchívum, amelynek alapján bizonyítható, hogy Teherán hazudott, mert az Amad elnevezésű nukleáris fejlesztési program projekt keretében nukleáris bombát próbált előállítani.

A több mint egy évtizeden keresztül folytatott tárgyalások révén kötött megállapodást célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Az Irán által vállalt kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja az iszlám köztársaság ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat, aminek révén az ország visszatérhet a világgazdaság szereplői közé. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország), Németország és az EU kötötte meg Iránnal.

Donald Trump amerikai elnök 2017-es hivatalba lépése óta számos alkalommal bírálta az egyezményt, és május 12-én dönt arról, hogy felmondja-e országa nevében. Egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy tárgyalásokat kezdjenek egy új megállapodásról, amely felváltaná a 2015-ös egyezményt.

Részletesen elemezni és értékelni kell Izrael információit az iráni atomprogramról – reagált a német kormány kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentésére. A német kormány egy szóvivője hírportálokon idézett állásfoglalásában kiemelte: a nemzetközi közösség kezdettől kételkedett abban, hogy Irán kizárólag békés céllal indította nukleáris fejlesztési programját.

(MTI, Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp