Natalie Portman elmondta, miért nem akarja átvenni Izraelben a Genezis-díjat

Natalie Portman izraeli származású amerikai színésznő közleményben részletezte, miért nem veszi át a zsidó Nobel-díjnak is nevezett, kétmillió dollárral járó Genezis-díjat. Hangsúlyozta, hogy se nem tagja, se nem támogatója semmilyen Izrael-ellenes mozgalomnak.

„A döntésemet, hogy nem veszek részt a Genezis-díj ünnepélyes átadásán, sokan félremagyarázták. Hadd beszéljek most a magam nevében. Azért döntöttem úgy, hogy távol maradok a ceremóniától, mert nem akarok Benjámin Netanjahu támogatójának tűnni, aki a tervek szerint beszédet mondott volna a rendezvényen. Továbbá nem vagyok se tagja, se támogatója a BDS mozgalomnak” – írta a Jeruzsálemben született Oscar-díjas színésznő az Izrael-ellenes Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók mozgalomra utalva.

Natalie Portman
Natalie Portman

A díjat odaítélő alapítvány csütörtökön jelentette be, hogy nem tartják meg a június 28-ra tervezett ünnepséget és közleményükben Portman szóvivőjét idézték, aki szerint „az elmúlt időszak izraeli történései miatt” a színésznőnek „nem engedi a lelkiismerete”, hogy átvegye az elismerést. Az alapítvány képviselői elmondták, hogy Portman ennek ellenére megkapja a díjjal járó kétmillió dollárt (500 millió forintot).


A hírre reagálva Miri Regev izraeli kulturális miniszter kijelentette, hogy szerinte Portman az Izrael-ellenes BDS mozgalom támogatóinak markába került. A mozgalom kulturális szervezete egyébként üdvözölte Portman bejelentését.


„A világon élő megannyi izraelihez és zsidóhoz hasonlóan én is lehetek kritikus az izraeli vezetőséggel szemben anélkül, hogy az egész nemzetet bojkottálnám. Nagyon sokra tartom az izraeli barátaimat, családtagjaimat, az izraeli gasztronómiát, az irodalmat, a művészetet, a filmeket és a táncművészetet. Izraelt pontosan hetven évvel ezelőtt alapították meg a holokauszt túlélőinek menedékeként. A jelenlegi atrocitásokat elszenvedő emberekkel való bánásmód azonban olyasvalami, amely nem fér össze a zsidó értékrendemmel. Mivel törődöm Izraellel, kötelességem felszólalni az erőszak, a korrupció, az egyenlőtlenség és a hatalommal való visszaélés ellen” – fogalmazott a színésznő, arra kérve mindenkit, hogy kellő kritikával kezelje azokat az állításokat, amelyek nem személyesen tőle származnak.


Portman arra nem tért ki, hogy mely legutóbbi események miatt mondta le részvételét a díjátadó ünnepségen, de a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint a Gázai övezet határánál zajló, több tucat palesztin halálos áldozattal járó tüntetéssorozatról lehet szó.


A színésznő azt is bejelentette, hogy a jövőben számos izraeli jótékonysági szervezet munkáját fogja támogatni, remélve, hogy másokat is sikerül erre ösztönöznie. Azt, hogy pontosan mely szervezeteket fog segíteni, a közeljövőben hozza nyilvánosságra.

https://akibic.hu/kozosseg/item/3985-natalie-portman-nem-veszi-at-izraelben-a-zsido-nobel-dijat-az-utobbi-idok-esemenyei-miatt

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp