Izraelben két percre megállt az élet

A jom hasoán, vagyis holokauszt-napon idén is megszólaltak két percig a szirénák, és megállt az élet csütörtökön Izraelben, megemlékezve a második világháborúban megölt hatmillió zsidóról.

A helyi média szerda este óta a holokausztra emlékező műsorokat és megemlékezéseket közvetít, és az ország vezetői hivatalos állami rendezvényeken vesznek részt, fejet hajtva a náci népirtás áldozatai előtt. 


A holokauszt emlékezetének ápolására létrehozott Jad Vasem múzeumban rendezik a központi megemlékezéseket, ahol a hatmillió áldozatra utalva szerda este hat túlélő meggyújtotta a múltidézés fáklyáit, és koszorúkat helyeztek el.


Délelőtt tíz órakor két percre megállt az élet az egész országban, az autópályákon és az utakon az emberek kiszálltak járműveikből, és a szirénák hangjai mellett csöndben, főhajtással emlékeztek a soá áldozataira. 


Az egykor történtek jelentős része még mindig feltáratlan, amihez az is hozzájárult, hogy a túlélők közül sokan nem akarták felidézni többé a történteket, mert annyira fájdalmas volt számukra a visszaemlékezés, vagy még gyermekek voltak, és nem tudták kideríteni sorsuk fordulatait. 


A Háárec című lap egy Hollandiából Auschwitzba tartó vonatról kidobott csecsemő történetét meséli el, akit az ellenállók egy családnál elbújtattak, s a felszabadulás után túlélő édesanyja ismét magához vett.


A ma már 75 éves egykori kisbaba csak a közelmúltban ismerte meg megmenekülésének történetét, megtudta, hogy egy Amszterdamban élő, eredetileg Ausztriából származó zsidó nő találta meg a sínek mentén, és helyezte el egy keresztény családnál a háború idejére a holland földalatti ellenállás segítségével. Csak több mint hetven év után tudta meg véletlenül a történetét, és találkozott először megmentőjének lányával, pedig a vonatból kidobott és megtalált kisbaba történetét generációk óta mesélő család egyik tagja tőle mindössze néhány kilométerre élt egy kibucban.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp