Az amerikai zsidó katonáknak nem csak a nácikkal, de az antiszemitizmussal is meg kellett küzdeniük a II. világháborúban

A II. világháborúban harcoló amerikai zsidó katonákról készült dokumentumfilm a háború egy eddig nem nagyon ismert oldalát mutatja be. Bizony az amerikai hadsereg sem volt mentes az antiszemitizmustól.

A GI Jews: zsidó amerikaiak a II. világháborúban című dokumentumfilm ugyanúgy kezdődik, mint ahogy egy átlagos holokauszt-film szokott. Röviden bemutatja Hitler és a nácik hatalomra jutásának történetét, barna ingesekkel, kristályéjszakával, majd interjúkon keresztül meséli el az amerikai zsidó katonák történetét. Az interjúalanyok között még hírességek is felbukkannak, például Mel Brooks vagy Carl Reiner.

Amerikai zsidó katonák 1944-ben
Amerikai zsidó katonák 1944-ben

A film azonban elég hamar egy váratlan fordulatot vesz, ugyanis az interjúalanyok arról is mesélni kezdenek, hogy a zsidó katonáknak az amerikai hadseregben nem csak a nácikkal, de bajtársaik antiszemitizmusával is meg kellett küzdenie. A II. világháború idején az amerikaiaknál szolgáló nagyjából 550 ezer zsidó katona közül néhányan már otthon is megtapasztalhatták az antiszemitizmust, de a többséget elég nagy sokként érte a mindennapi zsidógyűlölet.

A legtöbb amerikai zsidó akkoriban vagy bevándorló vagy bevándorlók gyermeke volt, aki nagyvárosok zsidók által lakott negyedeiben nőtt fel, ahol nem igazán hallhattak antiszemita gyalázkodásokat. Ezért igen meglepő volt ezeket először pont katonatársaiktól hallaniuk.

Egyszer például az Ivo Dzsima-i csatát követően a tábori rabbit arra kérték, hogy szervezzen meg egy ökumenikus istentiszteletet a katonáknak. Ez azonban nem tudott létrejönni a keresztény lelkészek tiltakozása miatt, így külön szertartásokat kellett csinálni a különböző felekezetek számára.

A háború folyamán természetesen voltak pozitív esetek is, az egyik ilyen Roddie Edmonds törzsőrmester nevéhez fűződik, aki egy német hadifogolytáborban állt ki zsidó társai mellett. Amikor a német táborparancsnok azt az utasítást adta, hogy lépjenek elő a zsidók, Edmonds ezt nem engedte meg nekik.

„Mindannyian zsidók vagyunk” – mondta, és amikor fegyverrel próbálták kényszeríteni, Edmonds azt válaszolta a parancsnoknak, hogy nyugodtan lelőhetik mindannyiukat, de amikor vége lesz a háborúnak, mint háborús bűnöst fogják bíróság elé állítani. A táborparancsnok erre otthagyta őket, Edmonds pedig az első amerikai katona lett, aki megkapta a Jad Vasem világ igazai kitüntetését.

Lisa Ades, a film készítője egyébként teljesen máson dolgozott, amikor elkezdett amerikai háborús veteránokkal interjúkat készíteni. Amikor viszont meghallotta az antiszemitizmusról szóló történeteket, arra gondolt, hogy izgalmas lenne bemutatni, milyen volt a világháborúban zsidóként szolgálni. A háborúnak ez a része eddig nem nagyon volt ismert, hiszen a zsidókat leginkább, mint áldozatokat szokás emlegetni a II. világháború kapcsán.

A filmet az Egyesült Államokban április 11-én, a holokauszt emléknapján mutatják be országszerte.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp