Izraelben elhalasztották az afrikai menedékkérők kényszerkitelepítését

Elhalasztották az afrikai menedékkérők április elsejétől ígért kitelepítését Izraelből, mert az állam késik a kiutasítás ellen a legfelsőbb bírósághoz benyújtott petíciókra adott válaszával – jelentette a Háárec című újság kedden. 

Az államot képviselő ügyészség két hét haladékot kért, ami legkevesebb kilenc nappal elodázza a menedékkérők egy részének őket befogadni kész afrikai országokba történő, elvileg április elejétől tervezett kiutasítását.

Az Izraelben alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bírósághoz két beadványt nyújtottak be kitelepítésük ellen, amelyre a bíróság hétfőig kért választ a döntésért felelős államtól.

A petíció megválaszolásáig a bírók befagyasztották az Afrikába telepítéseket, és ezt a halasztást meghosszabbították az állam döntését alátámasztó – és a beadványban felvetett aggályokat megcáfoló – ügyészségi vélemény megérkezéséig.

Az államot képviselő ügyészek azt is kérték, hogy bemutathassanak a legfelső bíróságnak egy, a kérésüket alátámasztó titkos iratot, amelyet csak a bírók tekinthetnének majd meg, de ez ellen a beadványt benyújtók tiltakoznak.

Két héttel ezelőtt Eszter Hajut, Izrael legfelsőbb bírói grémiumának elnöke a titkosság felülvizsgálatát kérte az állami szervtől a kormányok közötti új kitelepítési megállapodás ügyében.

Az izraeli média szerint Ugandával és Ruandával született egyezség az egyiptomi határnál törvénytelenül behatolt afrikaiak áttelepítésére, akiknek döntő többsége Szudánból és Eritreából érkezett a határkerítés felépítése előtt.

Az afrikaiak áttelepítése ellen szombat este húszezres tiltakozó tüntetés volt Tel-Avivban, a lépés ellenzői szerint ugyanis Afrikába érkezésük után nem fogadják be őket, és életük sincs biztonságban. 

David Grossman író, a neves nemzetközi Man Booker díj tavalyi kitüntetettje, akit áprilisban, Izrael fennállásának hetvenedik évfordulóján az ország legnagyobb elismerésével, Izrael-díjjal tüntetnek ki, azt kérte, hogy csatlakozhasson a kitelepítés ellen petíciót benyújtókhoz. 

David Grossman
David Grossman

“Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy lesznek olyanok az Izraelből kiutasítottak közt, akiket életveszélybe sodor a kitelepítésük” – írta indoklásában. “Izrael erős és elég nagy ahhoz, hogy befogadja ezeket a hontalanokat. Ha törvénytelenül is szivárogtak be Izraelbe, és ha csak gazdasági nehézségek miatt jöttek is, már itt vannak. Már eljövetelük is besározza őket országukban, és kiutasításuk veszélybe sodorhatja őket”- vélekedett Grossman.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp