A Jobbik mellett kampányolt a vásárhelyi zsidó hitközség elnöke

A Jobbik nem náci párt, mondta Erdélyi Miklós, ezért ő Kiss Attila támogatására kéri az embereket a hódmezővásárhely–makói választókerületben. A helyi zsidó hitközség elnökéről néhány hete írtunk, amikor az kavart port Hódmezővásárhelyen, hogy egy szórólap azzal vádolta a hitközség elnökét, hogy kampányolt a helyi ellenzéki jelölt, Márki-Zay Péter mellett. Az elnök akkor ezt a vádat antiszemita felhangnak tartotta.

Hódmezővásárhelyen tartott csütörtökön lakossági fórumot a Csongrád megyei 4. választókerület jobbikos képviselőjelöltje, Kiss Attila, írta a Makó Híradó. Az esten felszólalt a vásárhelyi zsidó hitközség elnöke is. Szerinte április 8-a után „szebb és jobb lesz az élet”, ha „ideológiától mentesen” szavazzanak a jobbikos jelöltre. Arról is beszélt, hogy a Vona Gábor vezette, néppártosodó Jobbik nem nevezhető nácinak.

Erdélyi Miklósról néhány hete írtunk, amikor az kavart port Hódmezővásárhelyen, hogy a Zsidó Hitközség is szerepelt azon a szórólapon, amely a hódmezővásárhelyi ellenzéki jelölt, Márki-Zay Pétert és támogatóit gyalázta. A helyi hitközség ügyvezető elnöke, Erdélyi Miklós akkor azt nyilatkozta lapunknak, hogy a szórólappal Lázár János antiszemita felhangot akart adni a kampánynak.

Erdélyi kijelentette, hogy a zsidó hitközség nem avatkozott bele a kampányba, nem adtak ki semmilyen nyilatkozatot a választásokkal kapcsolatban. A szórólap tartalma valótlan, egy szó sem igaz belőle.

Ezzel a mostani lépéssel viszont egyre zavarosabbá válik, mit is tart önmaga számára irányadónak a helyi hitközség vezetője, és hogy tényleg antiszemita felhangnak tekinthetők-e a múltkori vádak.

Kérdés az is, vajon csak akkor számít-e problémának, hogy egy vallási vezető beleártja magát a pártpolitikába, ha egy keresztény plébános – Németh László épp Hódmezővásárhelyen – vagy az EMIH rabbija teszi ezt? 

A Jobbikot támogató Erdélyi Miklós
A Jobbikot támogató Erdélyi Miklós

Úgy tűnik, csak a A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) konzekvens a pártpolitikához való hozzáállásában. Tegnap azt nyilatkozta az ügyben a szervezet, hogy a taghitközségei önállóak, nem áll módukban megtiltani Erdély Miklósnak, hogy pártpolitizáljon, kijelentéseivel azonban semmilyen közösséget nem vállalnak, mivel a MAZSIHISZ nem agitál pártok mellett sem most, sem a jövőben.

 

Zsidózó szórólappal gyalázzák a hódmezővásárhelyi ellenzéki jelöltet – Kibic Magazin

A Zsidó Hitközség is szerepel azon a szórólapon, amely a hódmezővásárhelyi ellenzéki jelölt, Márki-Zay Pétert és támogatóit gyalázza.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp