Egy kis zsidó szekta, amely a világ zsidósága képviseletének szerepében tetszeleg  

Gyakran áll a média figyelmének a középpontjában, és éppen ezért sokan azonosítják az EMIH által képviselt kis zsidó vallási szektát (chábád) a teljes zsidósággal. A 444.hu-n a chábádról megjelent összefoglaló cikke jól rámutat arra, hogy mindez inkább a jó politikai kapcsolatoknak, a megfelelő médiaérzékenységnek tulajdonítható, mintsem annak, hogy a világ zsidóságának jelentős részét képviselné a mozgalom.

Az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) egy nemzetközi hálózat részeként jött létre a kilencvenes évek elején Magyországon. A világméretű szervezet küldetése a zsidó vallási élet átalakítása az egész világon, írja a 444.hu. A mozgalom az utóbbi hetekben azzal kavart botrányt, hogy vezetőjük, Köves Slomó rabbi szerepelt a Fidesz-KDNP-s Hollik István plakátjain. Korábban pedig kiálltak a kormány mellett a Soros-plakátok ügyében, amelyek szerintük nem erősítették az antiszemitizmust Magyarországon. A 444.hu emlékeztet arra is, hogy sokan kritizálták őket azért, mert jelentős kormányzati támogatást kapnak, és médiabirodalmat, oktatási intézményeket, kórházakat, éttermeket, vágóhidat is a magukénak tudhatnak, miközben csupán 200-300 igazi vallásos követőjük van itthon.

 A zsidó vallás alapvetően bezárkózó természetű, ám a chábád mozgalom nagyon is térítő jellegű, elsősorban a nem vallásos, asszimilált zsidókat próbálják maguk mellé állítani.

 Ezen kívül vonzódnak a jobboldali kormányzatokhoz, mert maguk is etnicista és illiberális nézeteket vallanak, állítja a 444.hu.

 A 444.hu által megkérdezettek szerint a chábádot azért fogadja a Fidesz ilyen nyitottan, mert alkalmas arra, hogy az inkább balra húzó közösségben segítsen elfogadtatni a Fideszt illetve megakadályozza az ellenzéki összefogást a Jobbikkal, amely veszélyeztetné a kormánypárt győzelmét.

 A chábád mozgalomnak külföldön is rendkívül jó kapcsolatai vannak a politikával egyébként, írja a 444.hu. Putyin orosz elnök, Donald Trump, Netanjahu, és általában a jobboldali kormányok szokták támogatni őket.

Putyin és a chábád
Putyin és a chábád

A chábád hívei között a mai napig feltűnnek a fajelméletet képviselő tagok, főleg az arab – izraeli konfliktus mentén.  Egyik alapítójuk, Sneur Zalman Tanya című művében szerepel az a gondolat, ami miatt sokan támadjak a mozgalmat, e szerint a zsidók lelke anyagában más, és kiválóbb természetű, mint a nem zsidók alantasabb minőségű lelke.

Céljuk egyébként a cikk szerint a világ zsidóságának megtérítése, és a messiás közelgő érkezésébe vetett remény.

 A chábád mozgalom egy 18. század végi, fehéroroszországi haszid irányzatból pár évtized alatt a zsidó vallás leglátványosabban fejlődő ága lett, befolyását rendkívüli módon kiterjesztette. A 444.hu szerint a 70-es évek óta a világ 100 országában több ezer intézményt nyitottak. Minden másik zsidó irányzatnál jobban és tudatosabban használják a médiát, komoly pénzgyűjtő kampányokat visznek, folyamatosan térítik a zsidókat, és mindenütt kifejezetten keresik a kapcsolatot a helyi politikai vezetőkkel.

 Az igazi áttörést a küldöttek szétszórása hozta a világban. Mostanra több, mint 4500 küldöttet – más néven apostolokat – küldtek, hogy közösséget szervezzenek olyan helyeken is, ahol nem is élnek zsidók.

 A chábád tényleges követőit 40 ezer és 200 ezer ember közé szokták tippelni, a világon viszont nagyjából 16 millió zsidó él.

 A 444.hu szerint az országok vezetőinek a világ zsidóságának támogatását ajánlják – ami persze nincs így – némi intézményi támogatásért cserébe. Illetve Donald Trump, Vlagyimir Putyin és egyéb befolyásos vezetőkkel való kapcsolathoz vezető útban is a támogató vezetők segítségére vannak adott esetben.

 „Az integrációt hirdető neológok és a teológiailag mást hirdető ortodoxok egyaránt tartanak tőlük, és attól félnek, hogy néhány évtized alatt teljesen átalakítják a zsidó vallást, de még a zsidó identitást is”, áll a cikkben.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp