Egy zsidó srác Bostonból, aki elhatározta, hogy Izraelt fogja képviselni a téli olimpián

A héten kezdődő téli olimpiai játékokon az izraeli csapatnak először lesz indulója a szkeleton nevű sportágban. Az is csak azért, mert a bostoni Adam Edelman egy nap úgy döntött, ebben a sportágban akarja képviselni Izraelt az olimpián.

A bostoni Adam Edelman négy évvel ezelőttig soha életében nem csúszott szkeletonon, míg azon nem kezdte törni a fejét, hogyan segíthetne valamit Izraelnek sportban. Edelman korábban jégkorongozott, a bostoni zsidó közösségben viszont inkább orvosokból és ügyvédekből lehetett volna egy válogatott összeállítani, nem pedig sportolókból. Így inkább valamilyen sportot támogató alapítvány létrehozásában gondolkodott, amikor meglátott egy szkeleton versenyt a tévében, és arra gondolt, ezt az őrült sportot biztosan Izraelben is nézni fogják, és ezt, egy alacsony kis szánnal történő lesiklást ő is képes lesz megtanulni.

Adam Edelman
Adam Edelman

Edelman be is bizonyította, hogy képes rá, néhány év alatt profi szkeleton versenyzővé képezte saját magát, és a héten kezdődő téli olimpiai játékokon Izraelt fogja képviselni ebben a versenyszámban. Mindezt úgy, hogy edző nélkül, az internet segítségével sajátította el a szkeletonhoz szükséges technikákat. Amikor nem kint gyakorolt a pályán, akkor Youtube videókat nézett, hogy memorizálja a lecsúszás közbeni teendőket. Az első két év még nagyon fájdalmasra sikerült, minden hibánál egy komoly ütés a „büntetés”, ha valaki 140 km/órás sebességgel száguld lefelé egy jégcsatornában. A harmadik évre viszont már sokkal jobban ment neki, és az elmúlt időszakban elkezdett egyre feljebb kúszni a ranglistán.

Ahhoz viszont egészen Edelman gyerekkoráig kell visszanyúlnunk, hogy megértsük, miért dönt úgy egy zsidó fiatalember Bostonból, hogy Izraelt akarja képviselni a téli olimpián egy olyan sortágban, amelyet még sosem próbált azelőtt. Edelman egy modern ortodox családban nőtt fel, édesanyja ügyvéd, édesapja pedig orvos, utóbbi volt az, aki a gyerekek sportolását erőltette. Edelman már három éves korában elkezdett jégkorongozni, és amikor nyolcadikos volt, több profi csapat ifi szakosztálya is megkereste, és szerződést ajánlottak neki. Ő azonban akkoriban úgy gondolta, hogy a zsidók nem tesznek ilyet, nem lesznek profi sportolók, így aztán maradt inkább tanulni a jesivában. Az egyetemen aztán már úgy látta, hogy nagy hibát követett ezzel, mert a zsidók bármire képesek.

Edelman 2006-ban Izraelben járt egy, a Taglithoz hasonló program keretében. Pont akkor tört ki a második libanoni háború, amikor odaérkezett, és ez megváltoztatta az egész életét. Azelőtt csak azért volt cionista, mert a családja az volt. Miután kitört a háború folyamatosan Jeruzsálemben voltak, mert tartottak a rakétáktól, ekkor döntött úgy, hogy alijázni szeretne. Az egyetem után (az MIT gépészmérnök szakán végzett) egy évet egy Jeruzsálem közeli jesivában töltött, és úgy érezte, egyre jobban kötődik Izraelhez.

 

Az eddigi legnépesebb izraeli csapat indul a phjongcshangi téli olimpián

Összesen tíz izraeli sportoló vesz részt a február 9-én kezdődő téli olimpiai játékokon Dél-Koreában. A szkeletonban induló Edelmanon kívül heten műkorcsolyában, illetve egy-egy sportoló alpesi síben és rövidpályás gyorskorcsolyában képviselik majd Izraelt. Izrael először az 1994-es játékokon vett részt téli olimpián, érmet azonban még nem tudott nyerni. Phjongcshangban valószínűleg csak egy izraeli versenyzőnek lehet erre esélye, ha jó napot fog ki, akkor a műkorcsolyázó Olekszij Bicsenko lehet az első izraeli érmes a téli olimpiák történetében.

A nemrég izraeli állampolgárságot kapott magyar síelő testvérek az idei olimpián még nem indulhatnak izraeli színekben.

 

2013-ban pedig már az izraeli olimpiai bizottságnak adta elő elképzeléseit, és annak ellenére, hogy csupán abban az évben csúszott először szkeletonnal, a bizottság tárt karokkal fogadta. Edelman úgy érzi, komoly támogatást kapott az olimpiai bizottságtól és az izraeli sport és kulturális minisztériumtól egyaránt. Mégis egyedül, pénz, edző és segítség nélkül járt versenyekre, hogy minél több tapasztalatot szerezzen a sportágban. Amikor látta a korábbi olimpiákon az izraeli sortolókat a zászló mögött vonulni, azt mondta magában, „én is ott leszek”. Edelman szerit nem lehet négy évig egy sportot teljesen egyedül csinálni, csak úgy, ha halálosan szerelmes vagy abba az országba, amelyet képviselni fogsz.

Edelman verseny közben
Edelman verseny közben

Az édesanyja először nehezen viselte a versenyeket a sok ütközés miatt, nem tudta nézni, hogy a fia egymás után ütközik neki a jégfalnak. Amikor a szakosztályvezetője felhívta a hírrel, hogy indulhat az olimpián, éppen a szüleivel volt. Édesapja megölelte, édesanyja pedig közölte, hogy akkor vele megy Koreába. Az volt az első alakalom, hogy a szülei azt mondták, képesek lesznek megnézni a versenyeit a tévében.

A téli olimpiai játékokat február 9-25 között rendezik meg a dél-koreai Phjongcshangban.

(Haaretz)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp