Következik:  
Támuz 11, 5778 · 2018. június 23, szombat

Izrael szerint holokauszttagadó az új lengyel törvény

Izraelben visszatetszést keltett a holokauszttal kapcsolatos, vitatott lengyel törvény megszavazása, vezető politikusok holokauszttagadásnak nevezték a még elnöki aláírás előtt álló jogszabályt.

Pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná, ha valaki – a törvény betűje szerint – a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva a Harmadik Birodalom bűntetteiben való bűnrészességgel vádolja. 

A jogszabálytervezet előterjesztői a törvényalkotási folyamat alatt egyeztettek Izrael varsói nagykövetségével, és ennek eredményeképpen belefoglalták a törvénybe, hogy az nem vonatkozik művészeti vagy tudományos tevékenységre, és nem zárja ki a náci németekkel való együttműködés egyéni, sőt csoportos eseteinek vizsgálatát sem. A törvénytervezet parlamenti beterjesztése után, 2016 őszén az (akkori) lengyel és az izraeli kormányfő közös nyilatkozatban tiltakozott a történelemhamisítás, ezen belül a “lengyel haláltáborok” kifejezés használata ellen.

A lengyelek szerint a törvénnyel Varsó éppen az ilyen fordulatok használatát akarja korlátozni, szerinte a “lengyel haláltáborok” típusú kifejezések sértőek, és ellentmondanak a történelmi igazságnak, mert a táborokat a náci németek hozták létre a megszállt Lengyelország területén.

Izraelben azonban nem csak a politkusok, hanem a Jad Vasem Intézet is tiltakozott a törvény ellen. 

Gyerekek fotói a Jad Vashemben
Gyerekek fotói a Jad Vashemben

A Jad Vasem holokausztmúzeum közleményében megismételte, hogy a “lengyel haláltáborok” kifejezés kétségtelenül hibás. A haláltáborokat a németek hozták létre a nácik megszállta Lengyelországban azért, hogy a “végső megoldás” keretében kiirtsák a zsidó népet.

Azonban véleményük szerint a lengyel szenátusban csütörtök éjjel megszavazott törvény más elemekre is vonatkozik, amelyek “veszélyeztetik a lengyel nép szerepének szabad és őszinte megvitatását” a zsidók akkori üldöztetésében. 

A Jad Vasem leszögezte: továbbra is támogatni fogja azokat a kutatásokat, amelyek a lengyel lakosságnak a zsidókkal szemben a holokauszt idején tanúsított hozzáállására vonatkoznak, hogy feltárják a bonyolult igazságot, és ebben a szellemben támogatja az oktatási és megemlékezési munkát is. 

“A lengyelek által elfogadott törvény súlyos, tagadja Lengyelország szerepét és felelősséget a zsidók elleni holokausztban”- mondta Jiszrael Kac miniszter is. “A politikai és a morális megfontolások egyensúlyában világosan dönteni kell: a holokauszt áldozatainak emléke felette áll minden más meggondolásnak”- tette hozzá.
     
Cipi Livni, az ellenzéki Cionista Tábor centrista politikusa azt nyilatkozta a rádióban, hogy a törvény megszavazása “kétszeresen is szembeköpi Izraelt”, a zsidó népet, valamint a miniszterelnököt is, aki bejelentette, hogy egyezségre jutott a lengyel kormányfővel a további konzultációról a törvény elfogadása előtt. Livni szerint Izraelnek azonnal és határozottan kell lépnie, nyilvánosságra kell hoznia dokumentumokat a holokausztban zsidók elleni bűnöket elkövető lengyelekről, s világosan meg kell üzennie: “nem lehet elfelejtetni a múltat”.

Lengyelország érdeke a történelmileg igazságtalan támadások elleni védekezés, valamint az is, hogy minél gyorsabban megegyezésre jusson Izraellel – jelentette ki Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes csütörtökön az Izrael és a zsidó szervezetek, illetve Varsó között a holokauszttal kapcsolatban viszályt keltő törvény kapcsán.

     

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és minél színesebb anyagokat közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp