Kézzel varrott táskákkal támogatja egy izraeli kislány a hurrikán által sújtott vidékeket

A 11 éves izraeli Meital Sternthal saját kézzel varrott táskái eladásával próbál 4000 dollárt összegyűjteni, hogy ezzel segítse az izraeli segélyszervezet, az IsraAID munkáját. Az összegyűlt összegből vízszűrőket fognak telepíteni a hurrikán sújtotta Puerto Ricóba, ahol súlyos problémákat okoz a tiszta víz hiánya.

A Maria hurrikán még tavaly szeptemberben csapott le a Karib-szigetekre, köztük Puerto Ricóra, ahol szinte minden infrastruktúrát és épületet elpusztított. Puerto Ricóban még fél évvel a katasztrófa után is komoly egészségügyi problémát okoz, hogy az ivóvízhálózat nincs helyre állítva, és a lakosság nem jut megfelelően tiszta vízhez. Az izraeli segélyszervezet, az IsraAID ezért úgy döntött, hogy víztisztító berendezéseket szerelnek fel a lehető legtöbb helyre, és megtanítják a helyieket azok használatára.

Meital Sternthal
Meital Sternthal

A cél eléréséhez az IsraAID nemrég váratlanul egy 11 éves kislánytól kapott segítséget. Az izraeli Modi’inban élő Meital Sternthal ugyanis úgy gondolta, a közelgő bat micvája tiszteletére adományokat fog gyűjteni Puerto Rico rászoruló lakossága számára, hogy minél hamarabb tiszta vízhez juthassanak. Meital 2015-ben járt a Karib-tengerben nyaralni a szüleivel, és amikor meghallotta a hurrikán pusztításáról szóló híreket, úgy döntött segítenie kell az ott élő embereken.

Mivel Meital nagyon szereti varrással eltölteni az idejét, ezért kitalálta, hogy saját maga fog textil táskákat varrni, és a táskák eladásából befolyó összeget a segélyszervezetnek adományozza. Meital – családja segítségével – a táskákon kívül, tolltartókat, partedliket és zsebkendőtartókat is készít, a termékek pedig a PuertoTiko (Puerto Rico és a „tik” – héberül táska szóból összerakva) nevet kapták.

A cél összesen 4000 dollárt (nagyjából egymillió forint) összegyűjtése a táskák eladásából, de az erre a célra létrehozott weboldalon sima adományozásra is van lehetőség. Ebből az összegből száz vízszűrő berendezést lehet beüzemelni. Két hónappal a gyűjtés tervezett befejezése előtt 3000 dollár már össze is gyűlt az IsraAID számláján.

Az IsraAID-ről itt írtunk korábban:

Izraeli segélyszervezet a magyar határnál – Kibic Magazin

Többek között babahordozókat adományoznak a szíriai menekülteknek a szerb-magyar határnál. Továbbra is több százezer menekült tart a Balkánon keresztül

(ISRAEL21c)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp