Sétálj a Centropával a pesti zsidó negyedben!

Alig tudja ma már valaki, hogy Hedy Lamarr nem csak okos, hanem a világ egyik legszebb asszonya is volt, Hollywood ünnepelt filmcsillaga is egyben. Szinte hihetetlen, de a mobiltelefon feltalálása is az ő nevéhez fűződik. Története egy Paulay Ede utcai lakásban bukkant elő. Jelentkezz sétára!

Szinte már teljesen megfeledkeztünk arról is, hogy a Hungária fürdő (mai Zara hotel épülete) majd egy évszázadon át a Wesselényi – Klauzál – Nyár utca közötti teljes épülettömböt magába foglalta. A Gamperl-féle Vasfürdő a 19. század végén nyitotta meg kapuit, amit 1897-ben a Ringer család vásárolt meg, ahol egy modern fürdőkomplexum épült ki.

Kinszki Imre nevét vajon hányan ismerik? Az 1930-as évek végére a nemzetközi modern irányzatokkal rokonítható magyar fotográfusok egyik elismert alakjává vált. Tehetségét azonban nem volt módja kibontakoztatni: 1945-ben egy halálmenetben meggyilkolták. Munkásságát ma már szakmai körökben André Kertész, Robert Capa vagy épp Lucien Hervé mellett említik.

És hogy mi köti össze ezeket a történeteket? Azok a személyes életinterjúk, amelyeket a Centropa Alapítvány oral history archívumának interjúalanyai meséltek. A séta során ezek a visszaemlékezések, és sok más izgalmas emlék is felszínre kerül.

A séta időtartama kb.1,5 óra. Időpontok a jelentkezőktől függően előzetes megbeszélés szerint!

Ajánljuk tanároknak és középiskolai diákoknak, de mindenkinek, aki egy különleges sétán szeretne részt venni.

A séta ára: 2500 Huf/ fő

Diákoknak a részvétel ingyenes.

A sétáról érdeklődj Czingel Szilviánál: czingel@centropa.org email címen.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp