Czingel Szilvia: Hanuka-gelt

Két asszony, két vallás, két tradíció, mégis életük végéig jó barátok voltak… Czingel Szilvia írása a letűnt időkről, és örökké élő értékekről.

Hanuka alkalmából arra kértünk zsidó közéleti személyiségeket, hogy fogalmazzák meg, miért lehet ma valaki büszke a zsidóságára, és szerinte mi az, amin változtatnunk kellene. Ma Czingel Szilvia a Centrópa Alapítvány munkatársának gondolatait olvashatjátok.

Gyerekkoromban decemberben mindig volt otthon szép, aranyszínű papírba csomagolt csokipénz. Akkortájt Pozsonyban laktunk és minden boltban lehetett kapni ilyet. Nagymama minden évben gondosan bespájzolt belőle, mint ahogy a többi ünnepnek is ő volt a tudója. Mivel együtt laktunk vele, gyakran láttam őt egy papírnaptárt tanulmányozni, és azt is láttam, hogy a naponta a postaládába bedobott újságból is először a dátumokat nézi meg. Később tudtam csak meg, hogy a hitközségtől kapott luáhot őrzi ilyen gondosan.

Nagymama folyamatosan kettős időszámításban élt, és mindig tudnia kellett, hogy éppen melyikben van. A Gergelynaptár szerintit ugyanolyan pontosan ismerte, mint a zsidó időszámítást. Óriási fegyelemmel tartotta számon, hogy éppen melyik idősíkban van, és ezt remekül át is beszélte szinte minden nap Julcsa nénivel, aki az utcánkban lakott és délutánonként meglátogatta “legjobb barátnéját”.

Egy nagymama a múltból (Schiller Vilmosné) - a kép illusztráció
Egy nagymama a múltból (Schiller Vilmosné) – a kép illusztráció

Kisgyerekként gyakran hallottam őket beszélgetni. Ha összejött a két asszony, mindig úgy éreztem, mintha egész évben ünnep lenne. Nos, a decemberi beszélgetések rendszeresen szaloncukrok, mézeskalácsok, fánkok és csokipénzek körül bonyolódtak. Néha “összekaptak” azon, melyik család van igazán szükség erre a bizonyos csokipénzre. Nagymama szerint a csokipénzt a zsidók adják hanukakor a gyerekeknek. Ezt azzal a régi szokással magyarázta, hogy annak idején pénzt adtak a szülők fiaiknak, hogy nagyobb kedvet csináljanak nekik a tóratanuláshoz. A pozsonyi Chátám Szofer nagyhírű rabbit is emlegette, aki szerint nem csak a családjuknak, hanem a jesiva bóchereknek is adtak hanuka-geltet.

Julcsa néni viszont váltig állította, hogy a csokipénzt a karácsonyfára kell aggatni, hogy bőség és gazdagság legyen a családban a következő évben. Azt is hozzátette, hogy fánkot bizony farsangkor kell sütni, de azért elkérte nagymamától a hanukafánk receptjét.

Egyébként mindketten nagy receptírók voltak. Julcsa néni pontosan el tudta mondani a libatömés helyes módját. Úgy kell csinálni, “hogy a gégéje ne sérüljön”.

Amikor Julcsa néni New Yorkban járt a fiánál, elment a zsidó negyedbe, hogy nagymamának “imponáljon” és részletes leírást adjon az ottani zsidókról.

Julcsa néni 1994-ben, nagymama 96-ban halt meg. A receptes könyve, a fotói, a háború előtti időkből megőrzött Július Meinl kávépapírja ma is ott lapul a családi emlékek között.

És hogy mit tanultam én ettől a két asszonytól? Hát a mérhetetlen humort, tiszteletet és intelligenciát. Nagyon hiányzik ez most nekünk!

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp