Következik:  
Tisá BeÁv · Áv 10, 5778 · 2018. július 22, vasárnap

Büszke vagyok, hogy a körülöttem lévőkben még mindig él a remény!

Büszke vagyok a kívülállásomra, arra, hogy mindenhol, minden helyzetben, minden projektben az ellenzéki szerepbe kerülök. Ez sokáig idegesített, néha fájt, hiányzott is a mainstream. De végül ez maradt. Darányi András írása.

Hanuka alkalmából arra kértünk zsidó közéleti személyiségeket, hogy fogalmazzák meg, miért lehet ma valaki büszke a zsidóságára, és szerinte mi az, amin változtatnunk kellene. Ma Darányi András gondolatait olvashatjátok.

Van egy réges régi anekdo​ta, amelyet még a nagypapámtól hallottam. Kellér Dezsőtől állítólag annak idején megkérdezték, hogy büszke-e rá, hogy zsidó, mire ő kicsit elgondolkodva, blazírt fejjel annyit mondott csak: “Hmmm, ha nem lennék büszke, akkor nem lennék zsidó?! Akkor már inkább büszke vagyok!”

Szóval a büszkeség.

Lehetek-e egyáltalán büszke zsidó? Ez fura kérdés, és izgalmas egotrip kerekedik belőle, ha elkezdem. Hiszen mire lehetek büszke, amit ebben a többezer éves történelemben én csináltam? Lehetek-e büszke arra, amibe beleszülettem, és amihez semmilyen hozzáadott értéket nem teremtettem azon túl, hogy jó időben, jó helyre születtem. Vagy rossz időben, rossz helyre.

Megpróbálom leltárszerűen összeszedni.

Büszke vagyok Izraelben a startup nationre, a csodálatos technikai fejlődésre. Büszke vagyok a működő jogállamra, hogy bebörtönöznek korrupttá vált miniszterelnököt és nőket abuzáló államelnököt. Büszke vagyok, hogy ott a fegyveres fenyegetés és a valódi terrorveszély árnyékában is működik az igazságszolgáltatás, és a korruptak megbűnhődnek. Büszke vagyok az izraeli sajtószabadságra és médiavilágra, amely elől nincs menekvés és nincs mellébeszélés. Büszke vagyok, hogy ott egy vitában formálódó, konfliktusos országot látok, hiszen egy valódi, működő ország konfliktusos.

Büszke vagyok, hogy nem függök istentől. Büszke vagyok, hogy ezt szabadon elmondhatom, és ezért isten nem sújt le villámmal. És büszke vagyok, hogy a zsidó ünnepekkor ott ülhetek a Frankelben, felmehetek a Tórához és csodálhatom az istentisztelet évezredes hagyományát, a gyönyörű liturgiát, és átélhetem egy vallásos zsidó közösség kaotikus működését. És büszke vagyok, hogy a kettő nem nullázza ki egymást, és hogy a gyerekeimnek meg tudom magyarázni, hogy az isten_nem_hit ugyanolyan érték, mint a vallásos kultúra.

És büszke vagyok arra, ahogy a barátaim gondolkodnak a nők zsidó hitéleti, családbéli szerepéről, a női rabbik jelenlétéről, a meleg közösségről. És nem vagyok büszke arra, hogy sok a zsidó név a nőket abuzálók között. Nem szeretek zsidókat ebben a kontextusban látni. #MeToo!

Büszke vagyok a kívülállásomra, arra, hogy mindenhol, minden helyzetben, minden projektben az ellenzéki szerepbe kerülök. Ez sokáig idegesített, néha fájt, hiányzott is a mainstream. De végül ez maradt. És büszke vagyok arra is, hogy a barátaim olyanok, akik tesznek is a fasizmust pirosfehérzöldesítő magyar kormányzat ellen. Nem csak puffognak miatta, hanem tevékenyen dolgoznak ellene. És büszke vagyok azokra, akik letépték a migránsozó, sorosozó antiszemita stílusú gyűlöletplakátokat. És büszke vagyok arra, hogy az én világomban nincs egyetlen ember sem, aki ezekre nem felháborodással tekint.

És büszke vagyok arra, hogy mindezek mellett még tudok jókat röhögni. Mert a röhögés az utolsó mentsvár. És büszke vagyok, hogy a körülöttem lévőkben még mindig él a remény, hogy egyszer elmúlik ez az átok és a tolvajok, a szabad élet megkeserítői megbűnhődnek. Itt is.

És akkor talán megint másképp lehetek kívülálló.

Boldog hanukát! Több fényt!

Darányi András
Darányi András
  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp