Szavazz a 2017-es Hanukatalizátor Díj jelöltjeire!

A közösség szavazatai alapján idén is átadják a Hanukatalizátor Díjat, méghozzá egyéni és innováció kategóriában. Szavazni december 16. szombat 22:00-ig lehet.

A 2017-es Hanukatalizátor Díj egyéni jelöltjei, akiket katalizátorként működő, a zsidó közösségért tett egyéni teljesítményeik alapján jelölt a közösség:

Borgula András – Sokáig nem hittük, hogy lehet még Budapesten zsidó színház. Aztán jött Borgula András. Az Izraelből visszaérkező fáradhatatlan rendező tényleg megteremtette a halottnak hitt műfajt, a zsidókról szóló színházat, visszahozta a színpadra a zsidó humort, teremtett egy társulatot, egy kísérletező szellemiséget, ráadásul mindenki beavatására – a bárhonnan jövő igényes nézők számára.

Büchler András – Kisgyerek kora óta aktív tagja a budapesti zsidó közösségnek. Szarvason madrich, a Hasomer Hacair és a Kidma szervezetben vezető szerepet töltött be. A Soproni Hitközség új elnöke. Rendkívült művelt, segítőkész, zsidóságunk büszke lehet rá. A legtöbb zsidó közösségi megmozduláson megtalálható, akár előadóként, résztvevőként, akár nézőként – ritka a nélküle megtartott rendezvény.

Dombi Gábor – Újságíró, szociológus, történész. Az érdeklődők számára évtizedes munkával kutatja, és nyitogatja a helyi zsidóság történeteit. A belváros zsidóság múltjának feltárásával, kiállításokkal, nyilvános adatbázisok megteremtésével, az ortodoxok világának bemutatásával hozza közelebb mindannyiunk számára mindazt, ami még a modernitás korában is közös örökségünk.

Goldmann Tamás – A Pécsi Zsidó Hitközség elnökeként a hitélet és a kulturális élet szervezésében is nagy eredményeket ér el. Vezetése alatt jött létre a zsinagógában a Pécs-baranyai zsidóság történetét bemutató állandó kiállítás. 2017-ben megrendezték az I. Pécsi Zsidó Kulturális Fesztivált, amely teltházas színházi, zenei, gasztronómiai programokkal hozta közel a pécsiek számára a zsidó kultúrát.

Horváth József – Mérnök, önkéntes, a lágymányosi zsinagóga közösségének aktív tagja. Vezetője volt a Maccabi Clubnak, ma a Maccabi Világkongresszus tagja. Dolgozik az IKI kulturális kuratóriumában. Felnőtt fejjel élte meg a zsidósághoz való tartozás élményét. Vallja, hogy a magányos zsidóság nem járható út, mint ahogy az sem, ha valaki csak beszél arról, hogy ő zsidó. Közösség és tettek kellenek. Sok kezdeményezése nyomán a zsinagóga közösség lett.

Keleti Dávid rabbi – A Lativ Kolel közösség rabbija. 8 éve került a közösség élére. A közösség a vezetésével nemrégiben csatlakozott a nemzetközi Dirsu tanulási programhoz, melynek keretein belül csaknem 10 magyar zsidó fiatal tanul minden nap 1 oldalt az egyik legalapvetőbb zsidó törvénygyűjteményből, a Misna Berurából. A tanult anyagból havonta vizsgát tesznek. A közösség tanulói a legkiválóbb helyekre is bekerülnek.

Mazel Zoltán és Rubin Eszter – Az ország egyetlen egyetemista zsidó szervezete a Hillel vezetői, működtetői. Rengeteg diákszervezet közül válogathatnak a diákok, de zsidó diákszervezetet ezidáig még senki sem hozott létre. A két jelölt fiatal 2015 tavaszán Budapesti Corvinus Egyetemen hivatalosan akkreditált szervezetként létrehozta a Hillelt. Sokan eddig kényes, vagy tabutémaként tekintenek a zsidóságra, ami innentől nyitott, elérhető csapat.

Róna Tamás rabbi – Kecskemétről kiindulva az Alföldön újjászervezte a zsidó életet, nyílt városi rendezvényeket is tart. Gyermektáborokat szervez nagyon jó programmal, módszertannal. Minden tevékenységét összeköti a tanítással – magyaráz, értelmez, segít megérteni, mi miért van úgy. Működése, magatartása, viselkedése, stílusa és a közbeszédben való részvétele a legnagyobb régi rabbikhoz méltó.

Steiner Zsófia – Egyszemélyes „sajtóosztályként” kezdte pályafutását az EMIH-nél hét évvel ezelőtt. Napjainkra az Egység és a Gut Sábesz főszerkesztője, a zsido.com újságírója. Szeret a háttérben dolgozni, keze nyomán folyamatos pozitív töltetű zsidó identitást közvetít, mind stílusban, mind megjelenésben. Anya, feleség és hivatását szenvedélyesen szerető dolgozó nő.

Tordai Márton – Tordai Márton az Izraeli Kulturális Intézet egyik arca, aki kedves nyitottsággal fogadja az IKI-be érkezőket. Közösségünk nem olyan régi, de annál aktívabb tagja, aki mindig minden szituációban megállja a helyét. Humora, intelligenciája, összetartó közösség formáló személyisége lenyűgöző. Személye és munkája fontos, építő és motiváló, az egyik alapköve a mai fiatal zsidó közösségnek.

Az innováció kategória jelöltjei, amelyek innovatív egyéni vagy szervezeti közösségi kezdeményezések:

Az Élet Menete Alapítvány pedagógusképzése – Az Élet Menete mindenki számára közismert, a hosszú sorokban mindannyian csoszogtunk már. Viszont nem eléggé ismert, hogy az Alapítvány kidolgozott egy pedagógusképzést is. Azokat a tanároknak szól, akiket eddig terheltek az emléknapok tanítása, mer nem tudták a megemlékezéseket megtölteni tartalommal. A kidolgozott program sokoldalú megközelítést és számos pedagógiai ötletet ad a résztvevők számára.

Az Élet Menete Alapítvány Tolerancia Métere – Az Élet Menete Alapítvány Tolerancia Métere egy olyan szerkezet, amelyben ülve az érdeklődők a mintegy hatvan kérdésre adott igen-nem válaszukkal mérhetik meg, hogy gondolkozásukban toleránsak vagy intoleránsak, illetve a két véglet között hol állnak. Az idei évben több iskola több száz diákja ismerkedett meg a géppel.

Benjámin Óvoda – A zsidóság, a zsidó lét, tudat megőrzésének egyik záloga gyerekeink, unokáink nevelése. Talán már az óvodában eldől, kit, mennyire lényegít át ez az érzés. A Benjámin óvoda kitartással, szeretettel neveli a kicsiket, akiket amellett, hogy boldog gyereknek nevelnek, megpróbálják az évszázados öröm-tradíciókat átadni, a lelkükbe ültetni. Hogy milyen sikerrel teszik ezt, annak elismerése a sok odajáró nem-zsidó csöppség azonosulása, öröme.

Csányi5 – Mindig szükségünk volt egy kézzelfogható házra, ami több, mint skanzen, de őrzi a szellemiséget is. Megépült, a Csányi. 5-ben látogatható. Az udvarból rendezvénytér lett vallási programokkal, színházzal, kiállítótérrel. Az emeleten hamarosan nyit az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár: korhűen berendezett lakásokkal, szobákkal az 1800-as évek végétől a 20. század közepéig. Az emlékekből, az elsüllyedni látszó múltból valóság vált.

Lauder Iskola e-learning programja – 2015 őszén indított e-learning program lehetővé teszi vidéki és határon túli zsidó fiatalok bekapcsolódását heti rendszerességgel az iskola judaisztika programjába az alapoktól kezdve egészen a haladó szintig. Jelenleg 15 városból, 29 diák csatlakozik az órákhoz! Ezenfelül évente kétszer Budapesten közösségi találkozó során a résztvevő gyerekek egész családját vendégül látja a Lauder.

Teleki téri Zsidó Imaház – A zsidó imaházak sokfélék, lehetőségeik, közönségük, rabbijaik célkitűzései változóak. A környezet, a hagyományok sok mindent meghatároznak, mit lehet a közösség tartalmi gazdagításáért tenni. A Teleki téri zsidó imaház (gondoljuk meg annak a környéknek az adottságait!) végzi az egyik legjobb és legsokoldalúbb civil közösségi tevékenységet, melynek társadalmi és kulturális eredményei minden kétséget kizáróan nagyon fontosak.

Szavazni december 16. szombat 22:00-ig, erre a linkre kattintva lehet: www.hanukatalizator.hu/vote/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp