Következik:  
Tisá BeÁv · Áv 10, 5778 · 2018. július 22, vasárnap

Már a zsidóknak is van saját skótszoknyájuk

A zsidók ugyan már a 17. század második felében letelepedtek Skóciában, saját mintázatú (tartan) skótszoknyájuk (kilt) azonban csak a 21. században lett.

Ez pedig Mendel Jacobs rabbinak köszönhető, aki amúgy az egyetlen olyan Skóciában élő rabbi, aki ott is született. Talán éppen ezért gondolta fontosnak a zsidó tartan megalkotását, amelyet aztán 2015-ben mutatott be először.

A kóser kilt
A kóser kilt

Jacobs rabbi elgondolása szerint a tradicionális skót öltözék kóser változata egyesíti magában a zsidó és a skót nemzeti identitást. A mintázat sötétkék alapú dizájnja pedig több szimbolikus elemet is rejt. A világoskék és fehér vonalak például a skót és az izraeli zászlót jelképezik, a középső csoport vonalai közül az arany a sivatagi szent sátort, a miskánt, az ezüst a tóratekercset, a vörös pedig a rituális bort.

A központi motívumban hét vonal található, a zászló motívumban pedig három, ezek a számok a teremtést és a harmóniát jelentik a judaizmusban. A szoknya anyaga tiszta gyapjúból készült, ezzel is követve a zsidó hagyományokat, amelyek tiltják a gyapjú és a vászon keveredését.

A zsidó skótszoknya mintázata a Skót Tartan Hatóság közreműködésével készült, ez a szervezet hivatott megőrizni, támogatni és oltalom alá helyezni a különféle kockás mintákat. Egyébként nem ez volt az első próbálkozás egy zsidó tartan létrehozására, 2008-ban már egyszer készült egy Shalom elnevezésű darab, ám ennek nem lett nagy sikere.

(Medium)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp