Izrael örül, a palesztinok intifádát hirdetnek, a világ többi része pedig aggódik

A Hamász politikai vezetője hadüzenetnek nevezte Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint az Egyesült Államok immár Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, ezért péntektől újabb intifádát, vagyis palesztin felkelést hirdetett meg.

„December nyolcadikától, péntektől egy új intifáda indítására szólítom fel a palesztin népet a megszállással szemben, hogy kifejezze haragját a Jeruzsálemet érintő döntés miatt” – mondta Iszmáil Haníje, a radikális iszlamista Hamász szervezet Gázában élő politikai vezetője. „Csakis úgy lehet megbirkózni az Egyesült Államok támogatását élvező cionista politikával, ha új intifáda indul a megszállás ellen, és dicséretes ellenállás kezdődik vele szemben – tette hozzá.

Donald Trump a Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő nyilatkozattal
Donald Trump a Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő nyilatkozattal

Az izraeli hadsereg szóvivője közben bejelentette, hogy Ciszjordániába vezényelnek több további zászlóaljat, más egységeket pedig készenlétbe helyez. Az intézkedések azt szolgálják, hogy az izraeli haderő „készen álljon minden eshetőségre”.

Csütörtökön összecsapások törtek ki az izraeli hadsereg egyes egységei és palesztin tiltakozók között a Gázai övezetben Hán-Júnisztól keletre, Ciszjordániában Hebronnál és Túl-Karmnál, valamint Jeruzsálem óvárosában a Damaszkuszi kapunál a Háárec című újság honlapja szerint.

Több palesztin politikai csoport tiltakozó mentekre hívott fel a déli imát követően a nagyobb ciszjordániai városokban, ahol az üzletek is bezártak, mert a szerdán még csak iskolákra meghirdetett sztrájk csütörtökre általános munkabeszüntetéssé szélesedett.

Mindenesetre Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint történelmi jelentőségű volt Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának, és ezt a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is tartalmaznia kell majd „Trump bejelentése segíti a békét, és mindenkit a valóság talajához köt” – vélekedett az izraeli miniszterelnök. „Nincs olyan béke, amely ne tartalmazná Jeruzsálemet Izrael állam fővárosként” – tette hozzá.

Reuven Rivlin államelnök Izrael hetvenedik születésnapjára adott csodálatos ajándéknak nevezte az amerikai elnöki bejelentést, és köszönetet mondott Trumpnak. „A jubileum, a város újraegyesítésének ötvenedik évfordulója után eljött az ideje, hogy nyugalom legyen Jeruzsálemben, és hogy a remény virágzását lássák Izrael fővárosában, azon a helyen, ahová a világ minden tájáról jönnek a zarándokok” – tette hozzá.

„Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése és a nagykövetségek áttelepítése a városba a zsidó nép jogának elismerését jelenti ehhez a földhözés egyben és mérföldkő a békéhez vezető úton” – fogalmazott Rivlin.

Donald Trump elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának – Kibic Magazin

Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának – jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Ezzel szemben Mahmúd Abbász palesztin elnök beszédében szerda este azt mondta, hogy Washington szembemegy a nemzetközi joggal, bátorítja a megszállást, az izraeli telepesépítkezéseket, és ezzel tovább távolodott a béketárgyalások közvetítői szerepétől, aláásva a kétállami megoldást.

„Ezek az elutasított és elfogadhatatlan intézkedések szándékosan aláássák a megbékélés érdekében tett erőfeszítéseket, és arról szólnak, hogy az Egyesült Államok feladja az elmúlt évtizedekben a békefolyamat támogatásában betöltött szerepét” – hangoztatta a palesztinok elnök. „Ez egy történelmi pillanat, és lépnünk kell. Az Egyesült Államok nem lehet ezentúl diplomáciai támogató és a békefolyamat közvetítője” – vélekedett Mahmúd Abbász.

„Trump döntése nem fogja megváltoztatni Jeruzsálem városában a valóságot: ez egy palesztin, arab, iszlám város, arab Palesztina fővárosa” – folytatta a palesztin elnök. „A lépés a szélsőséges csoportokat szolgálja, amelyek régiónk konfliktusait megpróbálják vallási háborúvá alakítani, a térséget nemzetközi viszályba és véget nem érő háborúba rántva” – tette hozzá.

Az Európai Unió komolyan aggódik az Egyesült Államok elnökének Jeruzsálem státusáról szóló bejelentése és annak várható, a békére vonatkozó következményei miatt – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Mogherini hangsúlyozta, Jeruzsálem státuszát tárgyalásos úton kell rendezni, teljesítve az érintettek várakozásait. Az Európai Unió és tagállamainak álláspontja nem változik, továbbra is tiszteletben tartják a nemzetközi megállapodásokat, beleértve a diplomáciai képviseleteik elhelyezkedését is.

Az Európai Unió elkötelezett a kétállami megoldáson alapuló békés rendezés mellett, mert ez az egyetlen lehetőség, amely szavatolja a békét és a biztonságot mind a palesztinok, mind az izraeliek számára – húzta alá Mogherini.

Sajnálatosnak nevezte Emmanuel Macron francia államfő Trump bejelentését Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának. „Ez egy sajnálatos döntés, amelyet Franciaország nem támogat, és amely szembemegy a nemzetközi joggal” – mondta a francia elnök. Emlékeztetett arra, hogy ezt kedden személyesen is elmondta Donald Trump amerikai elnöknek telefonon. A francia elnök jelezte, mindent megtesz, hogy megerősítse a békét a régióban, és mindenkit arra kért, hogy “minden áron kerüljék el az erőszakot” és a párbeszédet helyezzék előtérbe.

Palesztinok Trump fotóját égetik
Palesztinok Trump fotóját égetik

Nem támogatja a német kormány sem Donald Trump amerikai elnök azon döntését, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként – tudatta szerdán szóvivője útján Angela Merkel német kancellár.

Theresa May brit miniszterelnök közlése szerint London nem ért egyet Donald Trump amerikai elnök döntésével. May leszögezte: London véleménye szerint a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya nem tervezi Nagy-Britannia izraeli nagykövetségének áthelyezést Tel-Avivból.

„Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia” – áll Theresa May nyilatkozatában. A brit miniszterelnök hozzátette: Nagy-Britannia az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival összhangban Kelet-Jeruzsálemet a megszállt palesztin területek részének tekinti.

Donald Trump amerikai elnök a tűzzel játszik azzal, hogy hivatalosan Izrael fővárosának ismerte el Jeruzsálemet – jelentette ki szerdán Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke. Hangsúlyozta, hogy a lépés ellentétes a közel-keleti rendezés amúgy is törékeny koncepciójával és ismét robbanáshoz vezethet a palesztin-izraeli konfliktusban.

Szluckij rámutatott, hogy Jeruzsálem státusza még az 1967-es hatnapos háború, a város keleti részének Izrael általi elfoglalása óta az egyik legvitatottabb kérdés, és hogy az „egyesítést” az ENSZ sem ismerte el. Emlékeztetett rá, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosává nyilvánítását korábban három amerikai elnök is elhalasztotta. „Ha az Egyesült Államok Jeruzsálembe teszi át a nagykövetségét, akkor Washington gyakorlatilag semmibe veszi a palesztinok és a nemzetközi közösség véleményét, beleértve a saját szövetségeseiét” – mondta Leonyid Szluckij.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp