A zsidó szexbomba, aki nélkül ma nem wifiznénk

Hedy Lamarr az 1940-50-es évek szexszimbóluma volt. A róla készült dokumentumfilm azonban nem szépségét, hanem páratlan feltalálói képességeit helyezi középpontba. Hedy Lamarr Hedwig Eva Maria Kiesler néven született 1914 november 19-én Bécsben. Apja jómódú zsidó bankár, édesanyja (Lichwitz Gertrúd) budapesti származású zongorista volt. A szülei nem járatták iskolába, négyéves korától házi tanítók oktatták, nem is akármilyen eredménnyel. Tízévesen már négy nyelven beszélt, édesanyja zenei tehetségét is örökölte, de a színészet is vonzotta, ezért 16 évesen beiratkozott Max Reinhardt híres bécsi színiiskolájába.

Sikeres színészi karriert futott be Európában, majd Hollywoodban is, miközben szülei kívánságára összeházasodott a nála 13 évvel idősebb Fritz Mandl osztrák fegyvergyárossal (a frigy kedvéért a zsidó vallásról áttért a katolikusra is), és a közös élet alatt egyre jobban kibontakozott a fegyverek, de főleg a technika iránti érdeklődése. Férjével rendszeresen vett részt fegyverbemutatókon, amelyek során megismerkedett a korszerű haditechnikával, a fegyverek tervezésének tudományával.

Hedy Lamarr
Hedy Lamarr

Hollywoodba már a férje nélkül érkezett, és miközben a művészvilág alapvetően szexbombaként tekintett a magyar gyökerű színésznőre, szabadidejében komoly találmányokon törte a fejét.

Legnagyobb, átütő felfedezésében szerepet játszott a második világháború is. Lamarr a hírekből tudta, hogy a szövetséges erők rengeteg torpedót veszítenek, s mivel első házassága idejéből komoly ismeretekkel rendelkezett a torpedókról is, elkezdett egy olyan adóberendezésen dolgozni, amellyel megoldható a torpedók rádió-távvezérlése. Ebben a szomszédja, egy másik művész, George Antheil avantgárd zongorista-komponista segített neki.

A torpedók rádióvezérlését már az első világháború végén is használták, de ezeket frekvenciazavarással könnyű volt eltéríteni.

Lamarr a probléma áthidalását úgy oldotta meg, hogy a frekvenciát lyukszalag segítségével gyorsan váltogatta az adónál és a vevőnél. A megoldáshoz Antheil Ballet Mécanique című műve adta az ötletet, amelyben 16 lyukszalagos gépzongorát kellett szinkronizálni. S mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlőhöz is 88 frekvenciát használtak.

Az Amerikai Szabadalmi Hivatal (United States Patent Office) 1942. augusztus 11-én jegyezte be a „Titkos Kommunikációs Rendszert”.

Az egyidejű frekvenciaváltást (frequency-hopping) napjainkban a mobiltelefon-rendszereknél, illetve bluetooth-kapcsolatoknál alkalmazzák. A haditengerészet csak 1985-ben tette hozzáférhetővé a civil alkalmazások számára.

A 2000-ben meghalt színésznőről most Susan Sarandon producerkedésével forgattak dokumentmufilmet, Bombshell: The Hedy Lamarr Story címmel. A film a legnagyobb figyelmet a feltalálónak szenteli, pontosabban annak, hogy akiben kora emberei csak egy szép nőt láttak, voltaképpen a huszadik század egyik legnagyobb koponyája volt.

A teljes cikk itt olvasható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp