Megbékélt egymással a palesztin Hamász és a Fatah

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista palesztin szervezet megállapodásra jutott a politikai megbékélésről riválisával, a Ciszjordániát kormányzó, mérsékeltnek tekintett Fatah mozgalommal. A terrorszervezetnek számító Hamász katonai szárnyának esetleges lefegyverzéséről azonban még nem esett szó.

A beszámolóban a Hamász médiahivatalának egy tagját idézték, de részletekkel nem szolgáltak. Annyit jelentettek be csupán, hogy csütörtök délben sajtóértekezleten ismertetik a megállapodást az egyiptomi fővárosban, Kairóban, ahol az egységtárgyalások folytak.

A Fatah és a Hamász küldöttségeinek vezetői aláírják a megállapodást Kairóban
A Fatah és a Hamász küldöttségeinek vezetői aláírják a megállapodást Kairóban

Iszmail Haníje, a Hamász politikai vezetője bejelentette, hogy a két napon át folytatott kairói megbeszéléseken Egyiptom közvetítésével sikerült megállapodásra jutniuk. A ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportáljának értesülése szerint a megbékélés első menetében csak civil, közigazgatási megállapodások születtek, vagyis a felek nem tárgyaltak a legkényesebbnek tekintett kérdésről: a Hamász katonai szárnyáról, annak esetleges lefegyverzéséről.

A ynet szerint ugyanakkor egyezség született az új egységkormányzásról és arról, hogy miként fogják irányítani a Gázai övezetet. Rendezték az Izraelbe és Egyiptomba vezető gázai átkelőhelyek feletti felügyelet kérdését, valamint a Palesztin Hatóság (PH) Gázában dolgozó tisztviselőinek fizetését, amelyet korábban Mahmúd Abbász, a PH elnöke nyomásgyakorlás céljából jelentősen csökkentett.

A megbeszéléseken a radikális iszlamista szervezet képviseletében jelen volt Szalah al-Harúri elnökhelyettes és mellette Jahíje Szinuár, a Hamász idén megválasztott új gázai vezetője, valamint az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok ügyeiért felelős Rohi Mustafa is.

A Fatah delegációját a megbékéléssel megbízott Azam al-Ahmad, valamint Madzsad Faradzs, a Palesztin Hatóság hírszerzési vezetője, Abbász elnök bizalmasa vezette.

Palesztinok ünneplik a megállapodást a Gázában
Palesztinok ünneplik a megállapodást a Gázában

Az izraeli katonai rádióban elhangzott, hogy a tárgyalás idején egy izraeli delegáció is Kairóba látogatott, ahol a ynet szerint az egyiptomi közvetítőkkel egyeztettek.

A palesztinok fő áramlatának mozgalma, a Fatah 2007-ben vesztette el a Gázai övezet feletti ellenőrzést a Hamász ellenében, amelyet a Nyugat és Izrael terrorista szervezetnek tekint. A múlt hónapban azonban megállapodás született arról, hogy a Hamász átadja a kormányzati hatalmat a Fatah által uralt Palesztin Hatóságnak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp