A zsidó kántor fia, aki idén orvosi Nobel-díjat kapott

Michael Rosbach két másik amerikai biológussal megosztva kapta meg idén a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. Rosbach szülei 1938-ban Németországból menekültek el a nácik elől az Egyesült Államokba.

Az idei fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat három amerikai biológus Jeffrey C. Hall, Michael W. Young és Michael Rosbash kapta a cirkadián ritmust, vagyis a belső biológiai órát szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezéséért. A három kutató muslincákat használt arra, hogy izolálja az élő szervezetek napi ritmusát szabályozó gént. Ami azért fontos, mert a biológiai belső órák olyan funkciókat szabályoznak, mint az alvás, a viselkedés, a hormonszintek és a testhőmérséklet.

Michael Rosbash
Michael Rosbash

„Maguk viccelnek” – ez volt a 73 éves Michael Rosbash első reakciója, amikor telefonon megkereste a Nobel-bizottság a hírrel, hogy ő és kollégái kapták meg a díjat. Rosbash szülei Németországból menekültek el az Egyesült Államokból még 1938-ban, így ő már az USA-ban, pontosabban Kansas Cityban született 1944-ben. Két évvel később a család Bostonba költözött, ugyanis édesapja az ottani Ohabei Shalom reform zsinagóga kántora lett. Michael Rosbash először a Caltech-re járt egyetemre, majd az MIT-n doktorált biofizikából. 1974-től a Brandeis Egyetem munkatársa, ahol a mai napig is kutatásait végzi.

(Jpost + Wikipedia)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp