Online elérhetővé válik a világ összes héber kézirata

Dávid Ben-Gurion egyik nagy álma az volt, hogy a világ összes héber nyelvű kézirata Jeruzsálembe kerüljön. Most, nagyjából 70 évvel Ben-Gurion nyilatkozata után, úgy tűnik, hogy Izrael első miniszterelnökének elképzelése egy teljesen új weboldalnak köszönhetően valóra válik.

Az Izraeli Nemzeti Könyvtár Ktiv, Digitalizált Héber Kéziratok Nemzetközi Gyűjteménye néven indított a héten egy weboldalt, amelyre az összes fellelhető héber nyelvű kéziratnak a beszkennelt változatát tervezik feltölteni. Ezt a tömérdek anyagot a világ számos könyvtárából, archívumából, illetve magángyűjteményekből szerezték be. Jócskán kerültek fel az oldalra kéziratok magyarországi forrásokból is, mint például a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában vagy az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött ritka darabok.

A Jeruzsálemben található Izraeli Nemzeti Könyvtárnak már így is megközelítőleg 85 ezer héber kézirat van a birtokában, amelyeket 40 különböző országból gyűjtöttek össze izraeli kutatók az elmúlt évtizedek során. Ezek közül úgy 10 ezret eredeti változatban őriznek a könyvtárban, a többi pedig másolat vagy mikrofilmes verzió formában van meg, az eredeti példányok pedig máshol találhatók. Ezekből eddig nagyjából 45 ezret töltöttek fel az új weboldalra, ami kb. négymillió lefotózott oldalt jelent. Az egész gyűjtemény feltöltése két évig fog majd tartani.

Szakértők szerint azonban még több ezer (egyesek szerint akár 15 ezer) további héber kézirat létezhet még világszerte, amelyek még nem jutottak el a Nemzeti Könyvtárhoz valamilyen formában. Sok lehet ezek közül magánkézben, Izraelben például több jemeni származású család is őriz olyan kéziratokat, amelyeket még a nagypapa készített annak idején.

A Héber Kéziratok Intézetét még 1950-ben alapították Izraelben az oktatási minisztérium egyik részlegeként, hogy ott őrizzék az összegyűjtött kéziratok másolatait. Nehemia Aloni professzor, az intézet első igazgatója pedig a fél világot beutazta, hogy héber betűkkel írt kéziratok után kutasson. Járt többek között a Vatikán könyvtárában, de ellátogatott német, osztrák, francia, németalföldi és magyarországi könyvtárakba is, ahonnan több ezer mikrofilmre rögzített kézirattal tért vissza.

Birkát HáLeváná
Birkát HáLeváná

Az intézet aztán 1963-ban került át az Izraeli Nemzeti Könyvtárhoz, a kéziratok száma pedig szépen gyarapodott az évek során. Mára, a Ktiv weboldal elindításával úgy gondolják, hogy sikerült Ben-Gurion álmát digitálisan valóra váltaniuk. Az oldalra az eredeti kéziratokat, illetve nagy felbontású mikrofilmmásolatokat szkenneltek be, az ide feltöltött kéziratok pedig mind kutatási, mind pedig kulturális, illetve vallási célokra felhasználhatók.

A kéziratok közül nagyon sok több száz évvel ezelőtt íródott, és igen változatos témakörökben lehet szövegeket találni. Ilyen például a Biblia, filozófia, csillagászat, tudomány, kabbala, irodalom, orvoslás és a zsidó naptár. A gyűjteményben találhatók a 11. századi Afganisztánból származó kereskedelmi és családi dokumentumok, 13. századi kéziratok, amelyek beszámolnak a jemeni zsidó közösség belső viszályairól, Babilóniai Talmud a 14. századból és olyan dokumentum is akad, amelyet maga Joszef Káro, a Sulchán Áruch szerzője írt a saját kezével. A kéziratok ugyan héber betűkkel íródtak, de a héberen kívül több eltérő zsidó nyelveken, így például jiddisül, ladino nyelven, héber-arabul és héber-görögül is vannak írások.

Nagyon sok olyan héber kézirat, amely nem része a gyűjteménynek elveszett az évek során, a középkorból például igen kevés maradt meg, akkoriban ugyanis elégették ezeket a kéziratokat. A digitalizálás és a weboldalra történő feltöltési munkálatok közben a Nemzeti Könyvtár munkatársai azért a gyűjtemény bővítésére is fordítanak figyelmet. Ezért aztán kampányt indítottak több más olyan intézménnyel együttműködve, amelyeknek hasonló kéziratgyűjteménye van.

(Haaretz)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp