Orbánt és Netanjahut is kiosztotta a Mazsihisz elnöke

Benjamin Netanjahu magyarországi programjának utolsó állomása a Dohány utcai zsinagógában volt, ahol Heisler András is beszédet mondott. A Mazsihisz elnöke ugyan a jelenlévő Orbánnak és Netanjahunak is kemény üzenetet küldött beszédében, ezekre a két miniszterelnök egyáltalán nem reagált.

Az izraeli kormányfő budapesti látogatása tegnap a Dohány utcai zsinagógánál ért véget, ahol Orbán Viktorral együtt találkozhatott a helyi zsidóság képviselőivel, legalábbis, ami a Mazsihiszes részét illeti a képviseletnek. A zsinagóga megtekintését és az Emánuel-fánál történő megemlékezést követően a Goldmark-teremben már következhettek is a beszédek. Heisler András, a Mazsihisz elnöke meg is ragadta az alkalmat, és rendesen kiosztotta mindkét jelenlévő kormányfőt, a Soros-plakátok és Horthy éltetése, illetve az arra érkező, vagy inkább nem érkező reakciók miatt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfő társaságában az Emanuel Emlékfánál, a Dohány utcai zsinagóga udvarán (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfő társaságában az Emanuel Emlékfánál, a Dohány utcai zsinagóga udvarán (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)

„A Goldmark terem, ahol 1939-1944 között működött az úgynevezett „Művészakció”. Ebben az időben ugyanis a Horthy-korszak zsidó törvényei miatt zsidó emberek, zsidó származású magyar színészek máshol nem, csak itt, ezen a pódiumon léphettek fel” – kezdte Heisler egy rövidke Orbánnak szóló Horthys utalással, hogy aztán így folytassa: „Napjainkban Magyarországon el lehetett indítani egy olyan totális propagandakampányt, amelynek nyelvi és képi eszköztára bennünk, zsidókban rossz emlékeket keltett. Lehet vitatni a kampány szándékait, de számomra egy dolog miatt vált biztosan elfogadhatatlanná: a zsidók Magyarországon elkezdtek félni. S ez olyan jelenség, ami mellett felelős zsidó vezető nem mehet el szótlanul. De felelős kormányfő sem.”

Orbán után pedig Netanjahu következett, először a zsidó vallási rituálék ultraortodoxoknak történő átjátszásáról: „Fájdalmasan érinti közösségünket, amikor Izraelben a diaszpórai zsidóság vallási elismerését szűkíteni akarják. Közösségünk túlélte a holokausztot, a vallásellenes kommunista rendszer alatt is hű maradt gyökereihez, és mi ne számítanánk eléggé zsidónak? A magyar zsidóság abszolút többségét jelentő neológia betéréseit, brit-miláit, esküvőit, (akár mindnyájunkét), bármiféle rabbinikus döntvényeit lehet semmibe venni? Mi, akiket Európában „lebüdöszsidóznak”, mi, akik feltétel nélkül támogatjuk a zsidó állam törekvéseit, mi, akik Izraellel álmodunk, miért nem lehetünk elég jó zsidók Izraelnek?”

Majd a sorosozó plakátkampányra adott izraeli reakcióról: „Az izraeli Külügyminisztérium értékelése a magyar plakátkampányról pedig hideg zuhanyként érte közösségünket. A nagykövet úr kiállását követően ez a nyilatkozat fájdalmakat okozott, sokan úgy érezték cserbenhagytak bennünket. S mi most nem a múltról, hanem közösségünk jövőjéről beszélünk. A jövőbe vetett hit reményéről, a két ország kapcsolatait mindenkor katalizáló zsidó közösség megbecsüléséről. Netanjahu Miniszterelnök Úr! Tisztelettel arra kérem, segítse elő a diaszpóra nagyobb megbecsülését. Csak erős diaszpóra képes Izraelnek segíteni, s mi magyar zsidók, segíteni akarunk.”

Mindenki együtt (Fotó: Szentgyörgyi Ákos/facebook.com/mazsihisz)
Mindenki együtt (Fotó: Szentgyörgyi Ákos/facebook.com/mazsihisz)

Végül talán még az EMIH is kapott egy kicsit, legalábbis, a hazai zsidóság megosztásáról szóló rész róluk is szólhatott: „Sokan zsidó reneszánszról beszélnek. Valójában iszonyatos küzdelmet folytatunk, de nem a kormánnyal, nem a népvándorlással, még csak nem is az antiszemitákkal, hanem az asszimilációval. Hosszabb távon a kérdés az, gyermekeink, vagy unokáink vajon zsidókként fognak-e élni. Pozitív zsidó közösségi önképre vágyunk, amelynek része a zsidó öntudat és az erős Izrael. Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak és Izrael Államának is elemi érdeke, hogy a magyar diaszpóra zsidóságát ne ossza meg, ne idegenítse el magától és megadjon minden segítséget ahhoz, hogy közösségeinket építve megélhessük és tovább vihessük őseink magyar és zsidó tradícióit.”

A Heisler András után felszólaló két miniszterelnök a Mazsihisz elnökének szavaira egyáltalán nem reagált semmit, Orbán és Netanjahu az eddigi beszédekben is előforduló paneleket ismételgette, majd elégedetten távozott. Az Index beszámolójából az is kiderült, hogy kérdezni – csakúgy, mint az izraeli kormányfő budapesti látogatásának más állomásain – ezúttal sem lehetett.

Heisler András teljes beszéde amúgy itt található: mazsihisz.hu/2017/07/19/heisler-andras–multunk-es-jovonk-osszekot-bennunket-10743.html

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp