Nyomoz a rendőrség a Debreceni Zsidó Hitközség pénzügyei miatt

A Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) költéseivel kapcsolatban nyomozást indított a rendőrség sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen, állampolgári bejelentés alapján. A hírre a Mazsihisz saját közleményben ragált.

Előzőleg a Hajdú-bihari Napló számolt be arról, hogy a napokban házkutatást tartott a rendőrség a hitközség székházában, ahol iratokat, számítógépes adathordozókat foglaltak le. A lap szerint a nyomozás a DZSH 95 millió forintos kölcsönével van összefüggésben, amit a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől (Mazsihisz) vettek fel.

Horovitz Tamás és Heisler András
Horovitz Tamás és Heisler András

A Napló emlékeztet rá: európai uniós és állami támogatással 600 millió forint értékben újult meg a felekezet két helyi zsinagógája és a székháza. „A pénz azonban nem volt elég, ezért kérte a kölcsönt Horovitz Tamás elnök a DZSH nevében, ám nem tudták időre törleszteni” – írja a lap, amely kiderítette: az elnök a tagság és az elnökség tudta nélkül vette fel a hitelt, ami miatt az értékes helyi ingatlanjaikra jelzálogot jegyeztetett be a Mazsihisz.

A lap értesülései szerint a rendőrség a hitelfelvétel körülményeit és felhasználását vizsgálja. A nyomozás jelenlegi határideje március 26. – közölte a rendőrség.

Senki sem állhat a törvényen felül, a zsidó hitközségi vezetőknek pedig különösen nagy az erkölcsi felelőssége a magyar társadalom által megtermelt közpénzek felhasználásában – reagált a hírre közleményében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

A szervezet hangsúlyozta, taghitközségeik, így a Debreceni Zsidó Hitközség is teljes gazdasági önállósággal rendelkeznek, ezért a Mazsihisz nem tudja közvetlenül befolyásolni gazdasági döntéseiket. „A Mazsihisz a mostani ügynek csak azért nem kárvallottja, mert a szervezet menedzsmentje átgondolt garanciális rendszer közjegyző előtti aláírásával biztosította hitelezői pozícióját” – írták. Ha van kárvallott, az kizárólag a debreceni zsidó közösség lehet, a nyomozás tétje ennek tisztázása, a nyomozó hatóság hivatott megállapítani, történt-e szabálytalanság vagy bűncselekmény – írták.

Hangsúlyozták azt is, hogy a nyomozás segítése mellett különösen fontosnak tartják az átláthatóan működő zsidó hitélet és közösségi élet feltételeinek folyamatos biztosítását Debrecen zsidósága számára. Emlékeztettek rá, a Mazsihisz közgyűlése több hónappal a nyomozás megkezdése előtt visszahívta Mazsihisz-alelnöki tisztségéből a Debreceni Zsidó Hitközség elnökét, Horovitz Tamást.

Több értékes ingatlanát is elveszítheti a Debreceni Zsidó Hitközség – Kibic Magazin

A Debreceni Zsidó Hitközség több értékes debreceni ingatlanát is elveszítheti, ha nem tudja törleszteni a kölcsönt, amit a Magyarországi Zsidó Hitközségek

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp