Izrael dekriminalizálja a füvezést

Benjamin Netanyahu konzervatív-nacionalista kormánya törvénybe foglalta a marihuána fogyasztásának dekriminalizálását Izraelben. Az igazságügyi tárca által szövegezett szabály szerint ha valakit füvezésen kapnak közterületen, akkor nem indítanak ellene eljárást, csak bírságot kap.

Igaz viszont, hogy a bírság elég durva lesz. Első alkalommal 1000 sékelt, 270 dollárt, azaz nagyjából szűk 90 ezer forintot kell fizetnie annak, aki lebukik. Másodjára ennek már a duplája lesz a bírság, harmadik alkalommal próbára bocsátás következik. Ha valaki van annyira szerencsétlen, hogy negyedszer is lebukik, az ellen már büntetőeljárás indul.

Gilad Erdan igazságügyi miniszter kifejezetten úgy nyilatkozott a szabály iktatása után, hogy ez egy fontos lépés az ország új drogpolitikájában, amely az ismeretterjesztésre és a kezelésre helyezi a hangsúlyt a bűnüldözői megoldásokkal szemben.

A büntetésekből befolyó összegből prevenciós programokat és kezeléseket finanszíroz majd az állam. Erdan azt is nyilatkozta még, hogy csak azokkal szemben merülhet fel büntetőeljárás, akik ellenszegülnek a felvilágosító kezelésnek. A miniszter világossá tette azt is, Izrael annak hatására vizsgálja felül dropolitikáját, hogy a fejlettebb országok mind ebbe az irányba tesznek lépéseket.

(Bővebben itt: 444.hu)

Kóser marihuána kerül piacra – Kibic Magazin

Egy New York-i cég az első hivatalos kóser minősítéssel ellátott marihuánát készül piacra dobni. Az Ortodox Unió kósersági osztályának vezetője szerint

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp