Következik:  
Támuz 7, 5778 · 2018. június 20, szerda

„Ez nem volt annyira könnyű szülés”

Szombaton volt a Vígszínházban a Pál utcai fiúk című zenés játék bemutatója. Ennek apropóján Dés Lászlóval, a darab zeneszerzőjével beszélgettünk, többek között a Pál utcai fiúk feldolgozásának nehézségeiről, a regény lehetséges zsidó vonatkozásairól, a közmédia helyzetéről és arról, hogy milyen irányba is halad ez az ország.

Miért pont most kerül bemutatásra a Pál utcai fiúk? Milyen aktualitása lehet manapság ennek a regénynek?

Egész egyszerűen a jogutódok most engedték meg, hogy zenés darabként feldolgozzuk a történetet. A könyvből ma már rengeteg fogalom épült be a mindennapi közbeszédbe, az einstand szó például hetente szerepel valamelyik lap címoldalán, és bármikor is dolgoznánk fel ezt a regényt, mindig aktuális maradna, nincs még egy olyan könyv, amelynek a hazaszeretet ennyire központi témája lenne. A Pál utcai fiúk ezért mindig is nagyon izgatott, minden nehézségével együtt. Nem könnyű ugyanis olyan zenés darabot írni, amelyben nincsenek női szereplők, és a befejezése is az egyik legtragikusabb, legnehezebben feldolgozható. Hiszen nem elég, hogy meghal a kis főhős a grundért, a hazáért, nemsokkal ezután az is kiderül, hogy a haza is odavész. Ilyen befejezés egy zenés műnél szinte egyenlő lenne a bukással, azonban úgy gondolom, hogy ezt sikerült kivédenünk, és a közönség katarzissal teli szívvel mehet majd haza.

Dés László (Fotó: Facebook/Dés László)
Dés László (Fotó: Facebook/Dés László)

A zene mennyiben járult hozzá a történetben rejlő nehézségek elhárításában?

Meg kellett találnom hozzá a megfelelő zenei nyelvet, ami nem mondhatnám, hogy könnyen ment, pedig nem valami különleges találmány. A történethez, hogy két fiúcsapat egymással háborúzik, egy puritán, egyszerű zenei fogalmazásmódra volt szükség, a dalokkal pedig a darab egy plusz lendülettel halad előre, ugyanis a dalok közben is történik valamilyen dramatikus jelenet, amely előreviszi a történetet. A dalok egy részében a ritmus az egyik főszereplője a zenének, olyan értelemben, hogy a srácok maguk hoznak létre ritmusokat a színpadon, elindul egy ritmus, amihez fokozatosan csatlakozik a többi, és amikor már mindenki beszállt, akkor a sok különböző ritmus egy nagy lüktetéssé válik. Ahogy a sok egyénből lesz egy csapat, a Pál utcai fiúk.

Egy szintén Geszti Péterrel együtt írt zenés darab, A Dzsungel könyve már jóval túl jár az ezredik előadáson. Arról egy interjúban azt mondta, hogy a sikerének a kulcsa, hogy „nagyon jól összeállt”. Ugyanez elmondható a Pál utcai fiúkról is?

Ez nem volt annyira könnyű szülés, mint A Dzsungel könyve, amely fél év alatt készült el, de ehhez az is hozzátartozik, hogy azt 21 évvel ezelőtt írtuk, amikor még sokkal fiatalabb és merészebb voltam, hogy belemenjek egy ilyen dologba. Nagy különbség, hogy míg A Dzsungel könyve egy több történetből álló novellafüzér, amit többféleképpen lehet feldolgozni, addig a Pál utcai fiúk egy nagyon pontosan felépített szerkezetű regény, amihez nem lehet csak úgy hozzányúlni. Molnár Ferenc annyira gyönyörűen írta meg ezt a történetet, hogy egyszerűen muszáj a molnári világot hűen visszaadni. Ez tartott viszonylag hosszú ideig, hogy hogyan vigyük színpadra Molnár szellemiségét. Ezt a történetet szinte mindenki olvasta, ezt ismerik, szeretik az emberek, ezért is nagy felelősség ehhez a műhöz hozzányúlni.

Egyes feltételezések szerint a Pál utcai fiúknak lehetnek zsidó vonatkozásai is. Heller Ágnes egy írásában például Nemecsek és Geréb, mint a korabeli zsidó asszimiláció két jellegzetes típusaként jelenik meg.

A Pál utcai fiúknak konkrétan nincsenek zsidó vonatkozásai, bár különféle teóriák születtek már ezzel kapcsolatban. A könyvben még csak utalás sem történik arra vonatkozóan, hogy a srácok közül ki zsidó és ki nem, sőt az egész regényben senki származásáról sem esik szó. Annyit tudhatunk, hogy Nemecsekék szegények, és hogy néhányan polgári családból származnak, az apjuk ügyvéd vagy orvos, illetve a vörös ingesek valószínűleg módosabbak lehetnek, hiszen saját egyenruhájuk és komoly játékfegyver-arzenáljuk van. Ráadásul a Füvészkert is egy finomabb hely a grundhoz képest. A nevekből is nehéz következtetni, a német nevűek között lehetnek persze zsidók, de hogy a szláv nevű Nemecsek zsidó származású lenne, nem tudom. A Nemecsek szlávul kis németet jelent, és állítólag ez a szlovákoknál a zsidó szinonimája volt, és talán a pozíciójából kiindulva is lehetséges, de szerintem azonban ezek csupán találgatások.

Heller Ágnes szerint a regényben Molnár szándékosan hagyta el a zsidó származásra történő utalásokat.

Molnár Ferenc ezt a regényt 1906-ban írta, amikor még pont elfogadó és befogadó volt a magyar társadalom is, akkoriban talán még csak sejteni sem lehetett, hogy mi fog bekövetkezni majd a 20-as évektől kezdve. Az amúgy zsidó származású Molnár Ferenc valószínűleg tudatosan hagyta el a származásra való utalásokat, maga a történet ráadásul Molnár gyerekkorában, a 19. század végén játszódik. Azért sincs tehát a könyvnek zsidó vonatkozása, mert Molnár nem akarta, hogy legyen, ehelyett inkább másra hegyezte ki a történetet, amely a barátságról, a hűségről, a szolidaritásról, az árulásról, a lovagiasságról és a játékszabályok betartásáról szól.

A napokban mutatták be a Nemzeti Galériában az Akasztottak című művét is.

Egy mecénás ’91-ben New Yorkban megvásárolta Böröcz Andrástól az Akasztottak című alkotását, amely 17 platánfából kifaragott, akasztott embereket ábrázoló szoborból áll. Miután a szobrokat hazahozta, odaajándékozta azokat a Szépművészeti Múzeumnak, és felkértek engem 1996 környékén, hogy írjak hozzá egy zeneművet, ugyanis a szobrok lábrészei ütőfelületnek vannak kialakítva, és mindegyiknek van egy bizonyos hangja. A darab elkészült, be is mutatták néhány alkalommal, de nagyjából ennyi történt vele, elég bonyolult ugyanis előadni, hiszen ki kell hozni a szobrokat a Szépművészetiből. A Nemzeti Galéria most ezzel a művel kíván megemlékezni az 1956. november 4-ei eseményekről.

A Papp László Sportarénában (Fotó: Facebook/Dés László)
A Papp László Sportarénában (Fotó: Facebook/Dés László)

 

Fellépett a Népszabadság melletti szolidaritási tüntetésen. Ezt lehet egyfajta politikai kiállásnak is tekinteni?

Manapság már minden politikai kiállás, bár szeretnek az emberek úgy csinálni, mintha nem az lenne. Tudjuk, hogy a Népszabadság miért és hogyan szűnt meg, nem kérdés, hogy ezt a lapot megszüntették, mert elkezdett egy hevesebb ellenzéki szerepet betölteni. Ez egy tekintélyes, a legnagyobb példányszámban elkelt napilap volt, a kormánypárti lakájlapokkal ellentétben, amelyeket nem lehet komolyan venni, azokat ugyanis csak kormánypropagandára használják. Csakúgy, mint a közszolgálati médiát, ami ráadásul a mi pénzünkből működik. Tehát, ha elhívnak egy ellenzéki megmozdulásra, akkor elmegyek, mert most egy önpusztító úton haladunk, ahonnét minél hamarabb vissza kéne fordulni, mert nem látom biztosítva az ország és az unokáim jövőjét.

A közszolgálati médiában mintha nem látnák szívesen az utóbbi időben.

A közszolgálati média új M5 csatornáján nemrég készült egy tudósítás a Pál utcai fiúk előkészületeiről, és képesek voltak leadni úgy, hogy a Geszti és az én nevem még csak el sem hangzott. Azért ez már valami, hogy egy zenés darabnál a zeneszerző és a dalszövegíró nevét meg sem említik. Korábban pedig a rádió archívumában másoltam régi felvételeket, de amikor másodszorra is vissza szerettem volna menni, akkor szóltak, hogy ne menjek, mert nem engedélyezték a belépésemet. Ezt aztán Esterházy Péter megírta az egyik cikkében, és egy kisebb botrány kerekedett belőle, a rádió szóvivője pedig még a csillagokat is lehazudta az égről az esettel kapcsolatban. Bizonyos értelemben most rosszabb a helyzet, mint a Kádár-korszak konszolidációs éveiben volt.

Esterházy Péter a Szó és Zene című előadásnak rendszeres közreműködője volt, a halála után is folytatni fogják a programot?

Igen, mindenképpen folytatni szeretnénk, de úgy, hogy a Pétertől mindig felolvasunk valamit. Úgy is lesz az esemény meghirdetve: felolvas három író, játszik három jazz muzsikus, és velünk van Esterházy Péter. Ezt csak így tudjuk folytatni, hogy velünk van. Az első ilyen előadás valamikor januárban lesz a Katona József Színházban.

Esterházy Péter és Dés László (Fotó: Mohai Balázs/MTI)
Esterházy Péter és Dés László (Fotó: Mohai Balázs/MTI)

Egy két évvel ezelőtti interjúban arra a kérdésre, hogy hogy áll a saját lemezének munkálataival, azt válaszolta, hogy nem jól. Most hogy áll vele?

Most is rosszul állok vele, mert egyik megírási munkából esem bele a másikba. Két és fél évemet elvette a Pál utcai fiúk, és most folytatok egy nagy balettdrámát, A vágy villamosát, amelyen szintén két évet dolgoztam már korábban. Ezt ennek az évadnak a végén, június 17-én mutatják majd be az Erkel Színházban, ami szintén egy elég közeli időpont, és még az utolsó simításokat el kell végeznem rajta. Emiatt persze megint csúszik a saját lemezem, amit pedig mindenképpen szeretnék megcsinálni, mielőtt még bottal járnék. Már vannak új dalaim, és szeretnék összerakni a közeljövőben egy erős lemezt, amelynek a dalait én adom majd elő. Ami azt jelenti, hogy valószínűleg koncertezni is fogok majd.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és minél színesebb anyagokat közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp