Maccabiah Éjszakai Maraton Jeruzsálemben

Fussunk együtt Jeruzsálemben, a szeptember 19-én megrendezésre kerülő éjszakai maratonon, a smart travel szervezésében. Ez az eddigi legnagyobb cionista futóverseny, amelyre a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, ezzel képviselve zsidó közösségüket.

A Maccabiah Éjszakai Marathon egy új kezdeményezés a Maccabi World Union és Jeruzsálem önkormányzatának együttműködésében. Az eddigi legnagyobb cionista futóverseny, amelyre a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, ezzel képviselve zsidó közösségüket.

éjszakai maraton banner
éjszakai maraton banner

A futásra két távon lehet regisztrálni: 21,1 km-re és 10 km-re. Mindkét esetben a start vonal a Függetlenségi Parknál helyezkedik el. Maga az útvonal sok érdekességet rejt magában, hiszen a futás során érintjük a zsibongó Mamila sétányt, az óváros falain kívül elhelyezkedő történelmi német kolóniát, Talbya előkelő negyedét és magát az óvárost is.

Jelentkezz most a smart travel-nél, hogy szeptember 19-én te is részese legyél ennek a kivételes eseménynek,  mely Jeruzsálem történelmi utcáin vezet keresztül.

A smart travel által biztosított csomag részletei:

Ára 120 400 Ft, amely tartalmazza az utazást, szállást és regisztrációt:

Utazás

ELAL menetrend szerinti járatával

Repülőjegy nagyméretü kézipoggyásszal

Transzfer Jeruzsálembe a Ben Gurion reptérről és vissza

Szállás

Jeruzsálemben 3 csillagos hotelben

2 éjszakára reggelivel

Regisztráció

 

Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken:

E-mail: információ@smart-travel.hu

Telefon: 06 1 235 0768

Mobil: 06 30 662 4165

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp