Hogyan lett a Talmud bestseller Dél-Koreában?

Dél-Koreában valószínűleg több ember olvasta a Talmudot, mint Izraelben, nagyjából minden háztartásban megtalálható a könyv egy sajátos verziója. A koreaiak ugyanis úgy gondolják, hogy a zsidók a Talmudnak köszönhetően lettek sikeresek, és persze ők is szeretnék megismerni ennek a sikernek a titkát.

Amikor Ross Arbes, a New Yorker munkatársa egy Szöul közelében található iskolában járt, a dél-koreai diákok éppen egy könyvbe voltak belemerülve. Arbes meglepetésére a gyerekek a Talmudot, a zsidó törvények 1500 éves könyvét olvasták. Sem a diákok, sem pedig a tanáraik nem voltak zsidók, és még betérni sem szerettek volna, a legtöbbjük még csak nem is találkozott soha zsidóval. Az iskola alapítója szerint ennek ellenére a diákok azzal a céllal iratkoznak be ide, hogy a koreai mellé zsidó oktatásban is részesüljenek.

Az iskola egyik osztályában a tanár pont azt magyarázta a négy és tizenkilenc év közötti hallgatóságának, hogy a zsidók imaszíjakkal imádkoznak, amelyeket a fejükön és a karjukon helyeznek el. A szíjakon pedig kis dobozokban az egyik legszentebb zsidó ima, a Smá Jiszráél szövege található. A terem ezután gyorsan meg is telt az ima koreai változatát mormoló diákok hangjával. „Azért ismételgetik, hogy megjegyezzék” – világosította fel Arbest Park Hjunjun, az iskola alapítója.

Park Hjunjun a Los Angeles-i Shema Oktatási Intézetben szerezte hebraisztikai tudását. Az intézetet egy koreai tiszteletes hozta létre azzal a céllal, hogy keresztény koreaiakat hozzon Amerikába, akik ott első kézből tanulmányozhatják, hogyan élnek, tanulnak és imádkoznak a zsidók. A tiszteletes teóriája szerint a zsidók oktatási és kulturális hagyományaiknak köszönhetően teljesítenek kiemelkedően különböző területeken, és ha a zsidó szokásokat a keresztények is megismerik, akkor ez előnyükre válhat.

Az iskolában használt Talmud tulajdonképpen egy negyven oldalas tankönyv, amelyben több a rajzolt illusztráció, mint a szöveg. Ehhez tartozik még egy kétszázötven oldalas munkafüzet, amely a Talmuddal kapcsolatos feladatokat tartalmazza. Park Hjunjun elismerte, hogy nem egészen biztos abban, hogy ez a Talmud megegyezik a zsidók által használt verzióval. „A mi Talmudunk inkább egyfajta történet, amely az életünkről szól” – mondta az iskola vezetője.

2011-ben Jung-szam Ma, Dél-Korea akkori izraeli nagykövete éppen egy izraeli tévéműsorban szerepelt, amikor a riporter meglepetésére hirtelen előkapott egy puhakötésű könyvet, amely borítóján koreai és angol nyelven a Talmud cím szerepelt egy rajzolt bibliai figura mellett. „Minden koreai családnak van otthon legalább egy példánya ebből a könyvből” – kezdte magyarázni a nagykövet. A koreai édesanyák ugyanis tudni szeretnék, hogyan lett ennyire sok zsidó zseni a világon. A Nobel-díjasok 23 százaléka zsidó, a koreai nők pedig meg szeretnék ismerni ennek a titkát. Ezt a titkot ebben a könyvben találták meg” – közölte a megdöbbent riporterrel.

A nagykövet produkcióját követően Izraelben cikkek sorozata jelent meg az esetről. A Ynet hírportál szerint például Dél-Koreában többen olvasták a Talmudot, mint Izraelben, vagy legalábbis több embernek van legalább egy példánya belőle. A Jewish Magazine elnevezésű portál viszont azon a véleményen volt, hogy a koreaiak rajongása a Talmud iránt csak egy feleslegesen felfújt történet. Egy Mostly Kosher nevű blog szerzője pedig megkérdőjelezte, hogy a koreaiak Talmudja azonos lenne a zsidó Talmuddal. Ezzel nem is nagyon lőtt mellé.

A Dél-Koreában népszerűvé vált Talmud ugyanis nem az eredeti könyv fordítása, hanem egy New York-i rabbi, Marvin Tokayer a Talmudról írt összefoglaló munkája. Tokayer rabbi 1968-ban Tokióba költözött, hogy a városban egyre gyarapodó amerikai zsidó üzletemberek és családjaik alkotta közösség rabbija legyen. Egyszer Hideaki Kase japán író látogatott el hozzá, a találkozásuk alatt a rabbi rengeteg telefonhívást bonyolított le, és különféle ügyekben adott tanácsokat a közössége tagjainak. Amikor Kase megkérdezte tőle, hogyan tud megbirkózni ennyiféle problémával, Tokayer azt felelte neki, hogy a Talmudod tanulmányozta. Kase erre azt mondta, hogy szívesen megismerné ezt a könyvet, és Japánban másokat is érdekelhet.

Kase ajánlott is egy kiadót, ahol Tokayer rabbi egy szerkesztő, egy gyorsíró és egy fordító segítségével készítette el a Talmud japán nyelvű változatát, amelyben összefoglalta a könyv bölcsességeit, kiegészítve a talmudista rabbik biográfiájával és különböző történetekkel. A japán nyelvű könyv végül 5000 év zsidó bölcsesség: a Talmud szentírás titkai címmel, 1971-ben jelent meg, és nagyjából félmillió példányt adtak el belőle. A rabbi később még több könyvet is írt japán kiadók számára, többek között a Tóráról, a zsidó oktatásról és a zsidó humorról.

Néhány évvel a könyv megjelenése után Tokayer barátai Dél-Koreába látogattak, és a rabbi nagy meglepetésére egy, az övéhez gyanúsan hasonlító könyvvel tértek haza. Azt nehéz megmondani, hogy pontosan hogyan került az 5000 év zsidó bölcsesség Dél-Koreába, de valószínűleg az 1970-es években aranykorát élő kalóz kiadások egyikeként jelenhetett meg a koreai könyvpiacon. A könyv legkorábbról ismert kalóz kiadását 1974-ben nyomtatták Dél-Koreában. A koreai Talmudnak csak a 2000-es évek második felében jelent meg hivatalos változata, amikor a Shema Oktatási Intézet mögött álló Jong-szu Hiun tiszteletes újra kiadta a könyvet, immáron Tokayer rabbival egyeztetve.

A rabbi alig akarta elhinni Ross Arbesnek, hogy az általa majd 45 évvel ezelőtt Japánban írt könyve ilyen népszerűvé vált Dél-Koreában. Pedig ez volt az a könyv, amelyet a dél-koreai nagykövet lelkesen mutogatott az izraeli tévéműsorban, és ebbe a könyvbe mélyedtek bele a diákok a Szöul közeli iskolában is. Így történt, hogy Marvin Tokayer rabbi a tudtán kívül egy egész mozgalmat teremtett meg tőle több ezer kilométeres távolságban.

(New Yorker, fordította: Ádám Péter)