Következik:  
Sziván 8, 5778 · 2018. május 22, kedd

40 éve történt minden idők legzseniálisabb kommandós akciója

Az ugandai Entebbe repülőtéren végrehajtott izraeli rajtaütést minden idők egyik legzseniálisabb kommandós akciójaként szokás emlegetni. A több mint 100 túsz kiszabadítása azonban legalább annyira a szerencsének, mint a tudatos tervezésnek volt köszönhető.

Izraeli különleges egységek 1976. július 4-én hajnalban vakmerő akcióval szabadítottak ki több mint száz, az entebbei nemzetközi repülőtéren palesztin és német terroristák által fogva tartott túszt. A történteket az izraeliek – és a nyomukban mások is – egy tökéletesen megtervezett és végrehajtott bevetésként állítják be. A résztvevőkkel folytatott beszélgetések és a szigorúan titkos dokumentumok tanulmányozása azonban egész más képet rajzol ki: az akció majdnem kudarcot vallott, és nagyon nagy szerepet játszott a szerencse is.

A mentőakció egyik vezetőjét emelik a magasba az ünneplő tömegek
A mentőakció egyik vezetőjét emelik a magasba az ünneplő tömegek

1976. június 27., vasárnap

A túszdráma akkor kezdődött, amikor az Air France Tel-Avivból Párizsba tartó járatát eltérítették. A hírről értesülve Jichak Rabin izraeli miniszterelnök válságstábot állított fel, és arra az esetre, ha gép Izrael felé venné az irányt, a tel-avivi reptéren készenlétbe helyezte az izraeli hadsereg elit terrorelhárító egységét. A repülő e helyett a líbiai Bengázi felé vette az irányt, ahol egy vetélést imitáló nőnek megengedték, hogy elhagyja a fedélzetet. Ő aztán elmondta a brit és izraeli hírszerzőknek, hogy a négy túszejtő – három férfi és egy nő – az Izrael elpusztítását zászlajára tűző, Wadi Haddad vezette Palesztin Népi Felszabadítási Front egyik sejtjéhez tartoznak. Később kiderült, hogy csak ketten voltak Haddad emberei, a másik két fegyveres, Wilfried Böse és Brigitte Kuhlmann a nyugatnémet Forradalmi Sejtek nevű szélsőbaloldali terrorista csoport tagjai voltak.

Este az üzemanyaggal feltankolt gép ismeretlen irányba távozott Bengáziból, fedélzetén a túszejtőkön kívül 253 emberrel, az utasokkal és a személyzet tagjaival.

Június 28., hétfő

Hajnali három óra után néhány perccel a repülő leszállt az ugandai fővárostól, Kampalától nem messze eső Entebbe város nemzetközi repülőterén, ahol a túszejtőkhöz további három felfegyverkezett palesztin terrorista csatlakozott. Az ugandai hatóságok meg sem próbáltak beavatkozni, mivel az ország diktátora, Idi Amin jó viszonyt ápolt Haddaddal, az akcióról is előre értesült. Katonái segítettek a túszok őrzésében, miután a gépről a repülőtér régi, használaton kívüli termináljának indulási várójába kísérték azokat.

Délután Amin meglátogatta a túszokat, és azt állította, azon van, hogy elintézze szabadon bocsátásukat. „Tudom, hogy önök ártatlanok, de a bűnös az önök kormánya” – mondta.

Június 29., kedd

Ebéd után a túszokat két csoportra osztották: izraeliekre és a többiekre, de néhány ortodox zsidót állampolgárságtól függetlenül az előbbiek közé soroltak. Ez rémülettel töltötte el az izraelieket, a náci haláltáborokban alkalmazott szelekcióra emlékeztette őket. Amikor

Néhány órával később a terroristák közölték a nem izraeli csoporttal, hogy a veszélyeztetettnek minősülőket másnap reggel „humanitárius okokból” szabadon engedik. A túszok erre összeírták a betegek, idősek és a kisgyerekes anyák neveit.

Időközben az izraeli kormányhoz eljutott a terroristák követelése: 53, öt különböző ország börtöneiben fogvatartott „szabadságharcos” csütörtök délig történő szabadon bocsátása. Ha ez nem történik meg, elkezdik kivégezni a túszokat – mondták a terroristák.

Rabin a válságstáb esti ülésére bekérette a hadsereg vezérkari főnökét, Motta Gur altábornagyot. Később Simón Peresz hadügyminiszter a hadsereg vezetőivel tárgyalt egy mentőakció lehetőségéről.

Jonatan „Joni” Netanjahu
Jonatan „Joni” Netanjahu

Június 30., szerda

Délben a túszejtők szabadon bocsátottak 47 túszt, köztük a 12 éves Olivier Cojot-t, aki este Párizsba érve létfontosságú információkat osztott meg a reptéri épületről, a fegyveresekről és az ugandai katonákról „néhány izraeli emberrel” (az izraeli titkosszolgálat, a Moszad tisztjeivel). Fontos adatokat szolgáltatott „a francia hadsereg egy veterán tisztje” is.

Július 1., csütörtök

A válságstáb kora reggeli ülésén Gur elmondta, hogy egyik mentőakció-terv sem áll még közel a végrehajtáshoz. „Ebben az esetben – válaszolta Rabin – azt fogom javasolni a kormány tagjainak, hogy tárgyalásokat kezdjünk.”

Simón Peresz elvi alapon tiltakozott, mondván, ezzel további terroristákat bátorítanának hasonló akciók végrehajtására. Rabin azonban hajthatatlan volt, és az egy órával később összeülő kabinet, valamint az ellenzék vezetői is egyetértettek vele. A döntés híre francia közvetítőkön keresztül késedelem nélkül eljutott Entebbébe.

A reptéren eközben a túszok aggódva számolták a határidőig hátralévő perceket, amikor Idi Amin megérkezett, bejelentve a hírt. Rábeszélte a terroristákat, hogy engedjenek el újabb 100 nem izraeli túszt, a határidőt pedig július 2-a, délután két órára módosítsák.

Ez további három napnyi időt adott az izraeli hadsereg stratégáinak, hogy tökéletesítsék a mentőakció tervét. Peresz jóváhagyta a „Villámcsapás” kódnévvel ellátott akciót, de Gurnak komoly fenntartásai voltak, „sarlatánságnak” minősítette a tervet. Az mindenesetre biztos volt, hogy jóval több és naprakészebb hírszerzési adatra van szükség a végrehajtásához.

Az akció vezetésére Jonatan „Joni” Netanjáhu, az elit terrorelhárító egység egy sínai-félszigeti gyakorlatról éppen hazatért parancsnoka lett volna a kézenfekvő választás. Azonban a későbbi izraeli miniszterelnök, Benjámín Netanjáhu bátyját sokak szerint megviselte a munkájával járó állandó feszültség, emberei körében sem örvendett feltétlen népszerűségnek. Így aztán Ehúd Bárákot bízták meg az akció vezetésével, a megaláztatástól dühöngő Netanjáhu csak a helyettese lett.

A túszmentő akció története itt folytatódik.

  • tamogass

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp