Következik:  
Áv 5, 5778 · 2018. július 17, kedd

Az írás arcai: mennyire lehet szuverén az egyén?

Mennyire lehet személyes az egyén vallásgyakorlása, mennyire kell a közösséghez alkalmazkodnia? Erről beszélt többek között Tarján Tamás, az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének professzora a modern hitvitázó dráma kapcsán az ELTE Bibliatudományi programján rendezett Az írás arcai című sorozat keretében. Következő alkalom április 27, szerda 16 óra!
Tarján Tamás elmondta, hogy a magyar irodalom erdélyi ágának nagy szerepe volt a modern magyar hitvitázó dráma megszületésében. A műfaj virágzása 1968-1981-ig tartott nagy történelmi események között, amely korszak inkább az örkényi groteszkkel jellemezhető a magyar drámaírásban. A hitvitázó dráma a 16-17. században jelent meg először Magyarországon és lényege a hitújítás irodalmi formába öntése volt.

A modern hitvitázó dráma középpontjában az a kérdés állt, hogy mennyire mozoghat egy központi eszme erős szorításában szuverén módon az egyéniség. A hitéleten belül ez úgy jelenik meg, hogy mennyire lehet személyes az egyén vallásgyakorlása, illetve mennyire kell a közösséghez alkalmazkodnia. Adott korban ezt a politika és az egyén viszonyára is lehetett alkalmazni, és ez által a szabadság és az autentikusság kérdése is foglalkoztatta a drámaírókat.

Kain és Ábel
Kain és Ábel

A hitvitázó dráma alapfeltevése az, hogy kétpólusú a világ, és ha józanul és türelemmel szögezzük le a két pólust, akkor közelíthetőek lesznek egymáshoz, ezáltal kialakul egy közös álláspont. Ezen műfajú művek középpontjában a testvérkonfliktus áll. A testvérkonfliktus középpontba állításának meghonosodása viszont Illyés Gyulának köszönhető, aki Dózsa György drámáját átírta Testvérek címmel, amely Dózsa György, a katona és Dózsa Gergely, az értelmiségi konfliktusáról szól.

A Biblia a hitvitázó drámák számára inspirációul szolgált, ugyanakkor sűrítő elemként is, amiben minden benne van, és sokszor, pont ezért, az általános műveltség részének tekintve a hitvitázó drámák nem magyaráztak meg bizonyos felhasznált bibliai elemeket.

Sütő András a ’70-es években született drámatrilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán; Káin és Ábel) első két darabja még történelmi személyek konfliktusairól szól, viszont a harmadik a talán leghíresebb bibliai testvérkonfliktust dolgozza fel. A drámában Káin és Ábel két különböző világfelfogást képvisel, Káin vissza szeretne kerülni az Édenkertbe, hogy részese lehessen a tökélynek, míg Ábel egyszerűen csak élni szeretne, akár mindenféle minőség nélkül is.

Nádas Péter drámatrilógiája (Takarítás; Találkozás; Temetés) azt a célt tűzi ki maga elé, hogy megmutassa, a kompromisszum keresése két eltérő álláspont között lehetetlen. A drámákban a hit, mint meggyőződés jelenik meg, ugyanakkor szinte ki is van iktatva ez az elem belőlük, mert attól, hogy valaki fölteszi valamire az életét, az nem feltétlenül jelent győztes életet. A legtöbb hitvitázó dráma abból a prekoncepcióból indul ki, hogy valamelyik szereplő vallásának van igaza, míg Nádas prekoncepciója az, hogy a 20. században olyan jóvátehetetlen dolgok történtek, amelyek miatt képtelenség a kompromisszum. Nádas Péter ezt a műfajt úgy teljesítette ki, hogy közben a műfaj sajátosságai nem kötötték.

 

További előadások

7. Április 27.

GELENCSÉR Gábor (ELTE, Filmtudomány Tanszék)

Biblikus téma vs. transzcendentális stílus – filmes lehetőségek és korlátok az Írás reprezentációjában

8. Május 11.

BAZSÁNYI Sándor (PPKE, Művészettudományi Intézet)

Istennek tetsző bűn – változatok Judit és Holofernész történetére

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp