Menekültek, iszlám, Európa

Európának azt a kérdést kell feltennie: mit fog ezzel a helyzettel kezdeni? Lehet persze úgy dönteni, hogy fenntartunk hosszú távon menekülttáborokat, s az itt ellátottakat különválasztjuk azoktól, akik állandó letelepedési engedélyt, esetleg állampolgárságot kapnak. S akkor mi történik? Végső soron az lesz a kérdés, az integrációt vagy a behódolást választjuk?

A migránsok áradata feltartóztathatatlan. Ázsiában, Afrikában háború, többnyire vallás- vagy polgárháború dúl. Az „arab tavasz” katasztrófának bizonyult, néhányan ezt előre láttuk. A háborús országok szomszédságában lévő, többmilliós menekülttáborokban élők közül a fiatal, az erős, a szakmával bíró, a vállalkozó kedvű, vagy éppen a kalandor elindul, és továbbra is el fog indulni „szerencsét próbálni”.

Egyesek azt javasolják, hogy szárazföldi hadjáratot kell indítani az IS ellen, akkor majd helyreáll a rend és a migránsok hazamennek. Ime, egy másik illúzió. Azt is megtanulhattuk már végre, hogy azokon a területeken, ahonnan a menekülők származnak, az egyik diktatúra megdöntését jobb esetben egy másik diktatúra, rosszabb esetben az erőszak és a káosz fogja követni.

Különben, ha Európa azzal áltatja magát, hogy az IS elleni harc az iszlámizmus, mint totalitárius ideológia elleni harc, nemcsak téved, hanem ráadásul képmutató is. Európai hatalmak manapság menyasszonytáncot lejtenek (Amerikával együtt) az egyetlen olyan totalitárius hatalom előtt, mely iszlámista ideológián alapul, amely nyíltan fenyegetődzik más államok (elsősorban Izrael) elpusztításával, szintúgy nyíltan támogat számos terrorista csoportot, s háborúval fenyeget olyan régiókat is, ahol még béke van. Ez a menyasszonytánc az 1938-as Münchenre emlékeztet, mikor szintén a „világbékét” mentették meg a Hitlernek behódoló, legjobb esetben naiv európai vezetők. Az iszlám egy vallás, méghozzá egy a monoteista vallások közül, nem attól kell tartani. Az iszlámizmus az igazán veszélyes, amely egy totalitárius ideológia, olyan mint a nácizmus vagy a bolsevizmus volt. Nem szabad vele táncba menni!

Jönnek tehát a menekültek Európába, s Európának azt a kérdést kell feltennie: hosszú távon mit fog ezzel a helyzettel kezdeni? Lehet persze úgy dönteni, hogy fenntartunk hosszú távon menekülttáborokat, s az itt ellátottakat különválasztjuk azoktól, akik állandó letelepedési engedélyt, esetleg állampolgárságot kapnak. S akkor mi történik?

Európa a nemzetállamok Európája, nem a népeké. A nemzetállamok pedig igen rosszul integrálják a más kultúrákhoz tartozókat. Mivel Amerika nem nemzetállam, ezért könnyen integrál. Körülbelül így szólítja meg azt, aki az USÁ-ba települ: “Élj, ahogy akarsz, csak mások szabadságát nem korlátozhatod, saját családtagjaid szabadságát is beleértve. Tartsd be a törvényeket, légy hű az alkotmányhoz. A többi a te dolgod.” Az európai nemzetállamokban ez sosem volt elég. Itt asszimilálódni kell. Ha nem asszimilálódsz, csendben, de határozottan, kirekesztenek a társadalomból. S ha kirekesztenek a társadalomból, megvan a valószínűsége annak, hogy gyermekeid a befogadó ország ellenségévé válnak.

Hasonlítsuk csak össze Amerikát Franciaországgal! Nemrég három millió illegális bevándorló kapott legális státuszt az Egyesült Államokban. Mikor ezt bemondta a televízió, tömegesen rohantak ki az utcára a „legalizáltak” amerikai zászlót lobogtatva. Ők lesznek a leglelkesebb amerikai patrióták. S nézzünk Franciaországra: az arab/muszlim bevándorlóknak a társadalom által be nem fogadott, kirekesztett, gyerekei gyűlölik. De mivel választók, méghozzá nagy számban, a francia állam és kormányok egyre több engedményt tesznek nekik. Behódolnak.

Lehet választani: integráció vagy behódolás. Választhatunk két, egyaránt európai hagyomány között. Az egyik a felvilágosodás hagyománya, kimondja, hogy minden ember egyaránt szabadnak született s egyaránt van ésszel és lelkiismerettel felruházva, s egyaránt van joga élethez, szabadsághoz s ahhoz, hogy saját módján keresse a boldogságát. A másik a felvilágosodás visszavonásának hagyománya: a totalitarizmus. Európa találta ki a fasizmust, a nácizmust,a bolsevizmust. A totális ideológiák és rendszerek közül egyedül az iszlámizmus született Európán kívül. Ettől óvjuk meg legalább kultúránkat, de nem úgy, hogy visszahozzuk az Európa szülte másik három egyikét!

Persze nem vagyok jós. Egyikünk sem az. A történelem szellemélt úgy hívják: véletlen. Esetleg lehet benne bízni. Mégis legjobb, ha azon gondolkozunk, hogy előre láthatóan mi között van választásunk. Ne délibábokat kergessünk, ne szólamokat hangoztassunk, s főleg ne gyűlölködjünk. A gyűlölet nemcsak a lelket fertőzi meg, hanem ellehetetleníti a tisztánlátást, a józan gondolkozást is. A gyűlölködő előbb-utóbb a vesztébe rohan. Nyissunk tehát meg egy értelmes vitát Európa és Magyarország reális választási lehetőségeiről.

Amennyire lehetséges, harag és részrehajlás nélkül.

A teljes cikk itt olvasható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp