Ros Hásáná utolsó perceiben a 13 éves Leo Goldberger szüleivel és három testvérével Dragorban, egy kicsi dániai halászfaluban Koppenhágától délre, a parti nádasban bujkált. 1943-ban dán zsidók ezrei próbáltak kétségbeesetten menekülni a náci razziák elől, a Goldberger-családhoz hasonlóan. „Gyötrelmesen hosszúnak tűnő várakozás után láttuk meg a jelet a parton” – emlékezett vissza később Goldberger. A család a jeges vizű óceánba gázolt, onnan egy halászhajó fedélzetére húzták őket, majd bűzlő, halszagú vásznakat borítottak rájuk. Iszonyúan fáztak és féltek, de szerencsére a Goldberger-család megmenekült és biztonságra lelt nem sokkal később a szomszédos Svédországban.
Akkoriban a szövetséges haderők vezetőinek álláspontja szerint semmit sem lehetett tenni a nácik által elfoglalt területeken üldözött zsidók megmentése érdekében. Egyetlen kivétel: a háború gyors megnyerése lehetett volna. De 1943-ban a dán nép leszámolt a tehetetlenség mítoszával és történelmet „csinált”.
1940-ben, Dánia német megszállásakor a nácik alig tapasztaltak ellenállást. Ennek fejében a német megszállók engedményeket tettek: nagyobb autonómiával működhetett tovább a dán kormány, mint a többi elfoglalt országban. Ezzel – ideig–óráig – Dánia 8000 zsidó polgára is haladékot kapott.
1943 nyarának végén egyre nőtt a feszültség a megszállók és a dán kormány között. A nácik statáriumot hirdettek, úgy gondolták, eljött az ideje, hogy a dán zsidókat haláltáborokba küldjék. De egy Dániába delegált német diplomata, Georg Duckwitz kiszivárogtatta a deportálásról szóló információkat dán barátainak. Ezért a tettéért Duckwitz „a világ igaza” kitüntetést kapta később az izraeli Yad Vashem Intézettől. Ahogy a németek tervének híre elterjedt az országban, a dán nép körében egy spontán mozgalom szerveződött az ottani zsidók megmentése érdekében.
A legenda szerint X. Keresztély, dán király a mellén sárga csillaggal lovagolt végig a koppenhágai utcákon, ahogy a polgárok is feltűzték azt, városszerte szolidaritást vállalva a veszélyeztetett dániai zsidókkal.
A legendás történet eredete az a politikai karikatúra lehetett, ami egy svéd újságban jelent meg 1942-ben. A dán király rámutatva egy Dávid-csillagra kijelentette: ha a nácik kötelezik a dán zsidókat a sárga csillag viselésére, akkor minden dán viseljen csillagot. Leon Uris regénye az „Exodus” és a belőle készült film jó legendaforrásnak bizonyult. Az utólagos történészi vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a történet egy mítosz.
Éjféli menekülés
Ros Hásáná szeptember 30-ra és október 1-re esett 1943-ban. Az azt követő napokban számos dán keresztény család – az otthonában vagy a farmján – bújtatott nácik elől menekülő zsidókat. Késő éjszaka kicsempészték őket a tengerpartra. Ott halászok vették fel őket, és a Kattegat-szoroson át a szomszédos Svédországba szállították az üldözötteket. A veszélyes művelet három hétig tartott. A dán egyházi vezetők a szószékről agitálva támogatták az akciót. A dán egyetemeken oktatási szünetet rendeltek el, így a hallgatók is segíthették az embermentők munkáját. Több mint 7000 dán zsidót vittek Svédországba és kaptak ott menedéket a háború végéig.
Esther Finkler, újdonsült házasként férjével és édesanyjával együtt egy üvegházban bujkált. „Egész éjjel láttuk a német fényszórók csóvái össze-vissza pásztázták az egész környéket. A nácik vadásztak zsidókra” – emlékezett vissza később. Egy este, a dán ellenállás egyik tagja érkezett hozzájuk, és a náci rohamosztagosoktól hemzsegő utcákon át vezette őket a tengerpartra.
Ott először egy földalatti bunkerban bújtak el, majd egy pékség tetőterében kaptak menedéket, míg végül felszállhattak egy kis halászhajóra a többi zsidó menekülttel együtt. „Kilencen feküdtünk a fedélzeti deszkákon. A kapitány halászhálót terített ránk. Amikor már mindent megfelelően elrendeztek a halászok, akkor indult a hajó, és ahogy felbőgött a motor, vele együtt bőgtem én is” – mondta.
„Aztán hirtelen a kapitány énekelgetni és fütyörészni kezdett, ami elég meglepő volt ott és akkor. Majd hallottuk, hogy átszólt egy arra haladó német őrnaszád legénységének: »Kértek sört srácok?« A barátkozós trükk célja az volt, hogy elaltassa a németek gyanúját. Három keserves órát töltöttünk a tengeren, majd hangokat hallottunk: »Keljetek fel! Üdv Svédországban!« Alig akartuk elhinni, de biztonságban voltunk. Sírtunk, a svédek velünk együtt sírtak, ahogy kikísértek minket a partra. A rémálom véget ért” – emlékezett vissza Esther.
Meg lehet csinálni…
A dániai zsidómentési hadműveletnek erőteljes visszhangja volt az Amerikai Egyesült Államokban. Azt megelőzően a Roosevelt-kormány görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy nem lehetséges a zsidók kimentése a nácik által elfoglalt területekről. A menekültek szószólójaként ismert Bergson-csoport arra hivatkozott: a dániai zsidók csodálatos megmenekülése bizonyíték arra, ha a szövetségesek kellően érdekeltek lettek volna az embermentésben, akkor sok európai zsidó túlélte volna az üldöztetést.
A Bergson-csoport támogatásával egy sor egészoldalas újsághirdetés jelent meg akkoriban Amerikában a közös dán-svéd akcióról, ezzel a szalagcímmel: „Meg lehet csinálni!” Abban az évben október 31-én több ezer New York-i lakos „bulizott” a Carnegie Hallban a Bergson-csoport „Köszönjük Svédország és Dánia” rendezvényén.
Az előadók és felszólalók között a kongresszus tagjai, dán és svéd diplomaták is szerepeltek. Az egyik legnagyobb név, a hollywoodi sztár, Orson Welles „Az aranypolgár” és a „Világok harca” című filmek rendezője volt. A Bergson-csoport egyik másik, hasonlóan nagy rendezvényén az előadók között szerepelt Leon Henderson, Franklin Delano Roosevelt elnök korábbi gazdasági tanácsadója.
Henderson kissé eufémisztikusan foglalta össze az eseményeket és kijelentette: „…a szövetséges kormányok az erkölcsi gyávaság bűnébe estek. Az európai zsidók megmentésének problematikáját nem tartották fontosnak, háttérbe szorították… Svédország és Dánia rámutatott a szövetségesek tragikus határozatlanságára… A dánok és a svédek utat mutattak nekünk… Ha ez egy háború a civilizációért, akkor minden bizonnyal itt az idő civilizáltnak lennünk.”
Forrás: jspacenews.com
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
