„Ugyanolyan zsidó maradtam, mint azelőtt”

Judith Rotem írónő Budapesten született, szinte még csecsemő korában a Kasztner-vonattal menekült meg a családjával. Három évesen került Izraelbe, ahol egy ultra-ortodox zsidó közösségben élt, majd húsz év házasság után, hat lányával kilépett a vallásos életből. Azóta sikeres írónő lett, aki főleg az ultra-ortodox világról, és azon belül is a nők helyzetéről ír.

Mit is jelent tulajdonképpen a kilépés a világi életbe és az ultra-ortodox közösség elhagyása?

Először is maga a kifejezés a valláshoz való visszatérés egyszerű megfordítása. Azok az emberek viszont, akik a kilépést választják, kérdéseket tesznek fel, az ultra-ortodox világban azonban nem igazán szeretik a kérdéseket, annak ellenére, hogy a zsidóságon belül a kérdezés hagyománya igen magas szintet képvisel. Én például már fiatal korom óta kérdéseket tettem fel, mert nem értettem, hogy miért fontos így vagy úgy cselekednünk, nem fogadtam el azokat az előírásokat, amelyek a többiek számára természetesek voltak.

Judith Rotem
Judith Rotem

Mivel nem kaptam választ a kérdéseimre, ezért inkább magamnak válaszoltam, és arra jutottam, hogy nem az előírt dolgok a legfontosabbak az életben. Nem ettől lesz valaki jobb ember vagy akár jobb zsidó. Ultra-ortodoxként élni igen könnyű, hiszen megmondják neked, hogy mit és hogyan kell csinálnod, én azonban ezt nem tudtam elfogadni, bármennyire is nehezebb mindig döntéseket hozni arról, hogy mit is akarsz csinálni az életeddel. Ettől persze még ugyanolyan zsidó maradtam, mint azelőtt.

Már fiatal kora óta kérdéseket tett fel, mégis csak sokkal később, harmincnyolc évesen, egy házasság és hét gyerek után döntött úgy, hogy otthagyja az ultra-ortodox közösséget.

Ez egy folyamat volt, nem egy hirtelen döntés. Kilenc éves koromban Bné Bárákba, Izrael legvallásosabb városába költöztünk. Hirtelen egy ultra-ortodox közösségben találtam magam, és egy nagyon vallásos lányiskolába kezdtem járni, ahol igen sok konfliktusom támadt a tanárokkal. Én ugyanis világi könyveket is olvastam, és kérdéseket tettem fel, amit ők nem igazán néztek jó szemmel. Ebből kifolyólag apámmal is megromlott a viszonyom.

Mindezek ellenére a közösségen belül mentem férjhez, ugyanis azt gondoltam, hogy a férjemtől majd megkapom a válaszokat a kérdéseimre. Ezért aztán hozzámentem egy jesivá-növendékhez, de nem hogy a válaszokat nem kaptam meg tőle, még súlyosabb kérdések merültek fel bennem. Például, hogy miért is kell nekem eltartanom a férjemet, amíg ő tanul? És én miért nem tanulhatok tórát? Csak azért, mert nő vagyok, talán nem vagyok elég okos hozzá? De ha már a nők nem is tanulhatnak, akkor a férfiaknak miért az ő kontójukra kell tanulniuk, ráadásul úgy, hogy a nők minden évben szülnek is?

Judith Rotem
Judith Rotem

Aztán felfedeztem Simone de Beauvoir A második nem című könyvét, és hirtelen minden világossá vált. Ennek a nőnek ugyanolyan kérdései voltak, mint nekem, annak ellenére, hogy szinte semmi közös nem volt bennünk. Ekkor kezdtem a saját feminizmusomat építeni, de még nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy kilépjek. Így maradtam egy olyan közösségben, ahol már teljesen kívülállónak éreztem magam, de folyamatosan erősödtem. Talán az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a férjem megtiltotta, hogy egyetemre járjak.

Miután elhagyta az ultra-ortodox közösséget ön sikeres író lett. Szoktak öntől tanácsot kérni olyanok, akik a kilépést tervezik?

Igen, de nem tudok nekik mit mondani. Meg tudom őket hallgatni, együtt tudok velük érezni, de nem tudok segíteni rajtuk. Azért mert nekem szerencsém volt, az nem jelenti azt, hogy nekik is szerencséjük lesz. Ha például valaki megkérdezné tőlem, hogy bevándoroljon-e Izraelbe (alijázzon), akkor se tudnék mit mondani neki. Mert mi történik akkor, ha rossz tanácsot adok, és nem lesz sikeres az élete? Akkor én leszek azért a felelős?

Ha valaki alijázik, akkor vannak szervezetek, amelyek legalább az első időszakban valamilyen támogatást nyújtanak neki. Léteznek ehhez hasonló szervezetek a világi életet választók megsegítésére?

Vannak ilyen szervezet, de nem igazán működnek jól. Mivel nagyon kevés olyan ember van, aki a világi életet választja az ultra-ortodox helyett, ezért nem is nagyon hallani ezeknek a szervezeteknek a működéséről. Egyszer az egyik ilyen szervezet meghívott, hogy tartsak előadást, innen tudom, hogy léteznek. Nekem amúgy senki sem segített. A valláshoz visszatérők viszont nagyon sok segítséget kapnak.

Mi a legnehezebb a kilépésben?

Talán az, hogy nincs megfelelő időszak. Amikor valaki fiatal, akkor azt a család és az iskola egyfajta burokban tartja. Már fiatalon kiházasítják, férje, illetve felesége lesz, majd gyerekei lesznek, és akkor már, pénz és szakma nélkül nagyon nehéz elmenni. Sokan keresnek meg azzal, hogy már nem hisznek Istenben, de képtelenek kilépni. Izraelben lassan kialakul egy olyan irányzat, amely tagjai annak ellenére maradnak az ultra-ortodox közösségben, hogy már egyáltalán nem vallásosak. Egyszer például felhívott egy férfi, kilenc gyerek apja, aki ráadásul egy jesivát vezet, és elmesélte mennyire nehéz neki minden nap olyan dolgokra tanítani a növedékeit, amiben maga már nem hisz. Rengeteg hasonló esettel találkoztam, de ezek az emberek egyfajta hazugságban élnek. Én nem tudtam volna így élni, szükségem volt arra, hogy szabadon gondolkodjak és cselekedjek.

Azoknak sem könnyű, akik végül a kilépés mellett döntöttek, többen öngyilkosok is lettek. Nekik milyen problémákkal kell szembenézniük?

Nincs szakmájuk, nincs pénzük, ráadásul a családjuk sem támogatja őket. Nagyon nehéz nekik. Szerintem az államnak támogatnia kéne őket, legalább abban, hogy tanulhassanak. Nagyon is okos emberekről van szó, de hatalmas a szakadék az intelligenciájuk és a tudásuk között. Segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy felzárkóztassák a tudásukat és egyben kezelni tudják azt az érzelmi válságot, amibe kerültek. Akár még valamiféle lelki segélyre is szükség lehet.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp