A választók öt üzenete a magyar politikai elitnek

Elégedett lehet-e bármely politikai tábor a 2014-es parlamenti választás másnapján? Elvileg a Fidesz igen, ám nekik is látniuk kell, hogy az Orbán Viktor által emlegetett egységes nemzet, a népesség mindössze negyedének támogatásával jött össze. Az elégedettség a baloldalon nyilvánvalóan szóba sem jöhet, az ő kudarcuk a négy évvel ezelőttinél is nagyobb, de akkor legalább ott volt nyolc év rémes produktuma, most szereplésük döntően saját kínos tehetetlenségükön múlt. A Jobbik és az LMP eredményei azt mutatják, hogy rengeteg az olyan szavazó, aki kiábrándult minden másból. A hvg.hu elemzése.

1. Az ország nem szavazott bizalmat a politikának.

A részvétel a vasárnapi országgyűlési választáson nem érte el a 62 százalékot, és már a harmadik egymást követő választáson csökken.

A politikai táborok vezetői a teljes társadalmat tekintve egyikük sem számít népszerű szereplőnek, még annyira sem, hogy szava saját híveinek körén túlhallatsszon.

2. Az ország nem szavazott bizalmat a Fidesz–KDNP-nek.

Orbán Viktor (fotó: Stiller Ákos)
Orbán Viktor (fotó: Stiller Ákos)

A jobbközépre sorolt erők – ideértve az egykori kisgazdákat is – 1994 óta nem szerepeltek ilyen rosszul. 1998-ban is kettőmillió kétszázezer ember támogatta ezt a politikai tábort, most pedig a Fidesz zászlaja alatt egyesült jobboldali erőket alig kétmillióan. A Fidesz százalékos eredménye szinte megegyezik a Gyurcsány Ferenc vezette szocialisták 2006-os támogatottságával. Akkor viszont mindez nem volt elég a parlamenti mandátumok felére, most kétharmados többséget eredményezhet, noha a Fidesz 800 ezer szavazót vesztett négy évvel ezelőtti bázisából.

A párt elsöprő sikerét elsősorban saját szisztémájának, másodsorban pedig a felhalmazott erőforrásainak, elsöprő muníciófölényének köszönheti.

3. Az ország nem szavazott bizalmat a régi baloldali ellenzéknek

A baloldal figurái mindvégig azt hitték, hogy számukra elég lesz a társadalomban meglévő Fidesz-ellenesség. Ám az elutasításnak sem voltak hiteles képviselői: sokan látták úgy, hogy ez csupán alkalom bukott politikusok visszatérésére. A baloldal néhány egyéni győzelmét szoros versenyben olyan helyeken aratta, amelyek korábban megdönthetetlen fellegváraikat képezték, így Zugló, Csepel, a XIII. kerület.

Bajnai Gordon és a kormányváltók (fotó: Dudás Szabolcs)
Bajnai Gordon és a kormányváltók (fotó: Dudás Szabolcs)

4. Erősödött a protest a jobbszélen

A vasárnap egyetlen igazi, abszolút értelemben vett győztese a Jobbik. Nagyjából 100 ezerrel több szavazatot kapott, mint 2010-ben az első fordulóban, ami relatíve nagyjából négy százalékkal jobb eredmény, mint akkor. Más kérdés, hogy ennek ellenére egy jóval kisebb frakciót (23 fő) vezethet majd Vona Gábor, de ez már az új választási törvény eredménye. Vona viszont miniszterelnök-jelöltként is, az ellenzék vezető politikusai közül szinte egyedüliként elindult, és szoros eredményt ért el a Fidesz helyi jelöltjével szemben.

A Jobbik ráadásul úgy tudta növelni szavazói számát, hogy Orbánnak nem sikerült leszalámiznia a pártot – pedig mennyi intézkedés, politikai manőver és kommunikációs trükk szólt erről az elmúlt években. Vidéken a Jobbik feljött a második helyre, és ez annak is köszönhető, hogy kiderült: a baloldali összefogás nem elég meggyőző alternatíva a kormánnyal elégedetlenek számára.

Vona Gábor és a Jobbik (fotó: Fazekas István)
Vona Gábor és a Jobbik (fotó: Fazekas István)

5. A baloldali alternatíva protestje is parlamentet ért

Az egy évvel ezelőtti, de a jelenlegi szervezeti állapotához képest is kisebbfajta csoda, hogy az LMP a párt szakadása és a kiválások ellenére is bejutott a parlamentbe (5,25 százalék)

Bár a baloldalon látszólag nagy a politikai vákuum, az korántsem látszik, hogy négy év múlva az LMP lesz az a párt, amely ezt a teret ezen az oldalon uralni tudja.

A protesztek relatív sikerét és az elmúlt 25 évből való kiábrándultságot viszont mi sem fejezi ki jobban, minthogy az alapvetően a rendszerváltás szülöttjeinek számító jobboldali kormányzó és baloldali ellenzéki tömbhöz képest a Jobbik és az LMP, a két “newcomer” együttesen elvitte a szavazatok több mint 25 százalékát.

Forrás: hvg.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp